A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
4 22. 23 lelki énekekkel és hálaadással énekeljetek szívből az Istennek».24 Ide tartozik az ószövetségi könyvek, a próféták, evangéliumok és az apostolok leveleinek olvasása, és végül a homilia, azaz a szentbeszéd is, mely emlékezetébe idézi a gyülekezetnek az isteni Mester parancsait, azokat magyarázza, Krisztus életének jelentősebb eseményeiről megemlékezik, és az összes jelenlévőket tanítással és példák elmondásával buzdítja. Kialakul az őskeresztény istentisztelet formája a külső körülményeknek és a hívek szükségleteinek megfelelően, majd később új és új szertartásokkal, cselekvényekkel és imákkal gazdagszik, mindig ugyanattól a szándéktól vezetve : «Hogy ezekkel a külső jelekkel önmagunkat is buzdítsuk, tudatára ébredjünk annak, hogy mennyit haladtunk előre és kedvet kapjunk a további előhala- dásra, — mert annál mélyebb lesz a hatás, minél lángolóbb volt előtte a vágyódás».25 A lélek így jobban és könnyebben tud fölemelkedni az Istenhez. Jézus Krisztus örök főpapsága ezen az úton nyilvánul meg a történelem folyásán, hiszen a Liturgia nem más, mint Krisztus papi működése az Egyházban. Az Egyház, akárcsak isteni Feje, mindenkor ott áll gyermekei mellett, segíti és a megszentelődésre buzdítja őket, hogy természet- feletti szépségtől övezve eljussanak egykor a mennyei Atyához. Újjászüli a kegyelmi életre mindazokat, kik e világra születtek ; a Szentlélek erejével megerősíti őket, hogy harcolni tudjanak az ördög incselkedései ellen ; az oltár szent áldozatához hívja őket és buzdítja, hogy méltóképen vegyenek részt az eucharisztikus áldozat bemutatásában ; táplálja őket az angyalok kenyerével, hogy egyre erősebbekké legyenek. Megvigasztalja és fehérre mossa azok lelkét, akiket megsebzett és bemocskolt a bűn ; törvényes szertartással fölszenteli azokat, akiket Isten a papi életre meghívott. Égi kegyelmekkel és ajándékokkal halmozza el azoknak tiszta házasságát, akik keresztény családot akarnak alapítani. Miután a szent Útravalóval és a Szentkenettel ellátta a nagybetegeket, haláluk után mélységes áhítattal kikíséri gyermekeinek holttestét a sírhoz, tisztelettel elföldeli őket és a szent kereszt jelét helyezi fejük fölé, hogy egykor majd innen támadjanak fel teljes dicsőségben. Ünnepélyes módon megáldja azokat, akik a szerzetesi élet tökéletessége után vágyódnak és az Istennek akarják magukat szentelni. Segítő kezét nyújtja azoknak a lelkek- nek, kik a tisztítótűz lángjai közt közbenjárásáért esengenek, hogy eljussanak végül az örök boldogság honába. II. A Liturgia belső és külső istentisztelet. Minden istentiszteletnek, amelyet az Egyház ’ bemutat, nemcsak külsőnek, hanem belsőnek is kell lennie. Külsőnek kell lennie az istentiszteletnek, mert így követeli az emberi természet, mely testből és lélekből áll, továbbá, mert maga az Isten rendelte, hogy «míg Istent látható módon megismerjük, általa a láthatatlanok szeretetére ragadtassunk».26 Külső az istentisztelet, mert ami a lelkünkből fakad, azt természetes módon az érzékek útján fejezzük ki. Külsőnek kell lennie annál is inkább, mert az istentisztelet nemcsak az egyes ember feladata, hanem az egész emberi társadalomé ; márpedig közös vallási cselekményt nem lehet elképzelni külső megnyilvánulások nélkül. Külsőnek kell lennie végül az istentiszteletnek, mert csak így juthat megfelelő módon és méltóképen kifejezésre Krisztus titokzatos Testének egysége ; ezt az egységet csak így értjük meg igazán, csak így nyerünk belőle erőt és csak így lelkesülünk fel az érte végzett munkára, mert «jóllehet maguk a szertartások nem tartalmaznak önmagukban véve sem életszentséget, sem tökéletességet, mégis, a vallásnak olyan külső megnyilvánulásai, amelyek a külső jelek által a lelket tiszteletre ébresztik a szent dolgok iránt, a szívet felemelik, a jámborságot növelik, a szere- tetet lángolóbbá teszik, a hitet fokozzák, az áhítatot erősítik, az egyszerűbb embereket oktatják, az Isten dícséretét szépítik, a vallást megőrzik, és az igaz hívőket az eretnekektől és szakadárok- tól megkülönböztetik».27 Mindazonáltal az istentisztelet leglényegesebb elemének bensőnek kell lennie. Mindig Krisztusban kell élnünk, neki magunkat egészen átadnunk, hogy őbenne, Ővele és őáltala adassék dicsőség a mennyei Atyának. A szent Liturgia követelménye, hogy ez a két alapelem, a külső és a belső, egybeolvadjon. Ez a gondolat magában a Liturgiában igen gyakran kifejezésre jut, valahányszor valami külső vallásgyakorlatot ír elő. így például, amikor a böjtről van szó, figyelmeztet minket, «hogy amit önfegyelmünk külsőleg vall, bensőleg hatásossá váljék».28 Ha nem így történnék, az egész vallás nem volna más, mint üres és gondolatnélküli formaság. Ti is tudjátok, Tisztelendő Testvérek, hogy az isteni Mester méltatlannak tekinti a templomhoz és kivetendőknek ítéli azokat, akik szép és választékos szavakkal és színpadi pózokkal vélik az Istent tisztelni és azt hiszik, hogy el lehet nyerni az üdvösséget akkor is, ha valaki nem tépi ki gyökerestől a lélekbe beleszáradt bűneit.29 Az Egyház éppen ezért megkívánja híveitől, hogy az Üdvözítő lábához boruljanak és kifejezzék előtte imádásukat és szeretetüket; megkívánja, hogy a tömegek hasonlóvá váljanak az Ür jeruzsálemi bevonulását újjongó énekkel és dicséretekkel kísérő gyermeksereghez, a dicséret és hála himnuszait zengve a királyok Királyának és minden jó szerzőjének ; megkívánja, hogy hol bűnbánó lélekkel, hol pedig újjongva és örvendezve mondják imáikat, hogy ők is, mint az apostolok a Tibériási-tenger partján, tanúi lehessenek az Isten irgalmának és hatalmasságának ; vagy pedig átengedjék magukat és mindenüket Istennek a szemlélődés fényében és az elragadtatás gyönyörűségében, mint egykor Péter a Tábor hegyén. Súlyosan tévednek tehát a szent Liturgia fogalmát illetően azok, akik nem látnak benne mást, mint az Istent megillető tiszteletnek érzékelhető külső formáit, vagy puszta díszt; és hasonlóan tévednek azok is, akik nem látnak benne egyebet, mint szabályok és előírások fogla24. 25.
