A Győri Püspökség Körlevelei, 1948

Tartalomjegyzék

IV 1006. sz. Főpáiitorl ■lóz at Krisztusban szeretett Híveim! Két ünnepet is szentel Anyaszentegyhá l :unk Szent Józsefnek, Üdvözítőnk nevelő­atyjának. Egyiket, nevenapját nagyböjt­ben, március 19-én ünnepeltük. A másik most van husvét után, jó Pásztor vasár­napját követő hét szerdáján: Szent József oltalmának ünnepe. Nagyboldogasszony évében bizonyára nemcsak a magam, hanem mindnyájatok szívé-kívánsága szerint cselekszem, ha ez ünnep alkalmából főpásztori szavammal ráirányítom figyelmeteket Boldogasszony Mária szűzi szent Jegyesére. Szükségét érzem, hogy háborús pusztulásunk romjai között, nehéz napjainkban, amikor fel­feltámadó viharok hullámverésében jár az Egyház hajója, mindvalamennyien imád­ságban egyesülve könyörögjünk az Anya- szentegyház védőszentjének, Szent József­nek pártfogásáért, ö a mi oltalmazónk, erényes, munkás életével példaadónk, lelki s testi gondjainkban is segítőnk. Isten őt választotta ki s reá bízta leg­drágább kincseit: édesanyjának, Máriá­nak szeplőtelen szüzességét, amelyet a há­zasság szent fátyol a alatt sértetlenül kel­lett megőriznie. Rábízta egyszülött Fia m gtestesülésének titkát. Bár az Isten­ember a Szentlélektől fogantatott, atyai hatalmat és méltóságot nyert fölötte. Jézus angyalait hírnökeinek, apostolait barátai­nak szólítja, — de Józsefnek azt mondja: atyám. Reá bízta az Ür: Jézus Krisztus személyét. Az atyai szív minden melegsé­gével veszi gondjaiba Betlehemben, menti meg Heródes haragja elől, őrzi az egyip­tomi menekülésben, gondoskodik róla a názáreti házban s harminc éven át egy családi közösségben élnek. Nem időre szól csupán ez az isteni megbízatás, hanem min­denkorra. Mikor a názáreti szent család az Egyház nagy családjává lesz, ez iránt is ugyanazzal a szeretettel dobog atyai szíve. Hiszen az Egyház nem más, mint a földön tovább élő Krisztus, fölötte is mindig hűséggel és odaadással ott őrkö­dik Szent József. Főként a viszontagságok és üldözések napjaiban. Ezért fordul az ő pártfogásához a 17. század török dúlá- sában a keresztény uralkodó, — a múlt század közepén a zsarnok elnyomás nap­jaiban ezért jelenti ki őt az egész Egyház védőszentjének IX. Pius pápa, és ezért írja meg róla XIII. Leo pápa nagyszerű körlevelét és felajánló imáját. Ezért emel­jük fel mi is ma imádságos kezünket és szívünket Szent József felé, segítse párt­fogásával Szentatyánkat, püspökeinket, Egyházunkat, hogy „minden viszály és tévely lerontatván Istennek biztos szabad­sággal szolgálhasson“. Erre a segítségre akkor számíthatunk, ha mi magunk is méltók leszünk hozzá lélekben és életben s erényeinek példája nyomán járunk. A boldogságos Szent Szűz után nincs kívüle még ember, aki­ben oly fényesen ragyognának előttünk a krisztusi erények. Lelki tisztaságának mindig megőrzött érintetlensége, hűsége és szeretete minden veszedelem közepette, egyszerűsége, lemondása, csendes alázata és főként, — ami a keresztény tökéletes­I

Next

/
Thumbnails
Contents