A Győri Püspökség Körlevelei, 1947
Tartalomjegyzék
< II. Tisztelendő Testvérek! 1945 március 28-án délután 3 óra 1 Besz” lehullott a székesegyház ragyogó móló a keresztje, a toronyban érckönnyeket székes- hullattak az évszázados harangok, amint helyre- darabokra törve a mélybe zuhantak. A állítási püspökvár óvóhelyén Vilmos püspök munkáia-megrendülve siratta pusztuló jegyesét az egyházmegye első templomát, az oly sok vihart látott, gyönyörű székes- egyházat. 1946 karácsony vigíliáján riadtan szállt fel a toronyból a galambsereg: a pusztulás lángjaiban szétolvadt érc az alkotás tüzében új haranggá lett s acélszívének verése ismét a békét hirdeti a jóakaratú embereknek. Akik sírva nézték a kereszt ledőltét, örvendezve tekintenek fel a toronyra, ahol újból áll az üdvösség jele, a kereszt. Csaknem két év távlatából jólesik visszatekinteni s felidézni az üszkös romokat, az égbemeredő kormos falakat, a tanácstalanságot, bizonytalanságot, a lemondást és csüggedést, mely a lelkeken ült. De ma öröm tölti el a lelket annak láttán, mikép lett úrrá a pusztuláson az alkotó munka, miként győzte le az élniakarás a lemondó megadást, az ifjúi lelkesedés a csüggedést. Alig csendesedett el a háború zaja, anyagi fedezet híján a központi papság maga lát neki a munkának. Amíg a fiatalok a tetőn fogókkal és kalapácsokkal tépik, szaggatják a megmaradt, de össze-vissza görnyedt réztetőt, addig a káptalani udvarban az idősebbek ütemesen ütik-verik, simítják a rézlemezeket a bádogos keze alá. Papok és teológusok nagyszerű lendülettel bontják, döntik a püspöki ma'jor góréját, pajtáját, hajmeresztő mutatványokkal eregetik le a Fehérhajó és a révfalui templom gerendáit. Fogat hiányában részben maguk tolják fel a Káptalan- dombra a jól megrakott szekeret, amikor pedig az egyházmegyei hivatal lovakhoz jutott, mosolyogva ülnek a
