A Győri Püspökség Körlevelei, 1944
Tartalomjegyzék
15 — személyi jellege folytán, végsőkép, mint legtávolabbi hasznossági célra, minden egyes tag javára kell törekednie. Tehát — hogy újból tárgyunkra térjünk, — miként az Örök Atyának Fia mindnyájunk örök üdvösségéért szállott alá az égből, épúgy a halhatatlan lelkek boldogságának biztosítása és elérése céljából létesítette és töltötte el isteni Lélekkel az Egyház Testét is, amint az Apostol mondja : «Mert minden a tiétek, ti pedig Krisztuséi vagytok; Krisztus meg az Istené.1 Az Egyház ugyanis a hívek javára alakult, de épp ezáltal az Istennek, és akit ő küldött, Krisztus Jézusnak dicsőségére van rendelve. A misztikus test és a merő erkölcsi test. Ha a titokzatos testet az ú. n. morális, azaz erkölcsi testtel hasonlítjuk össze, akkor is meg kell állapítanunk, hogy nem valami csekély, sőt igen súlyos és nagyjelentőségű eltérés mutatkozik köztük. Az erkölcsi testületben ugyanis nincs más egyesítő tényező, mint a közös cél és az erre irányuló összefogás a tekintély révén, míg abban a titokzatos testben, amelyről tárgyalunk, ehhez az összefogáshoz más belső egyesítő tényező járul, mely valósággal jelen van és erőt képvisel az egész szervezetben épúgy, mint annak egyes részeiben, és kimagasló természeténél fogva messze fölülmúlja minden fizikai test vagy erkölcsi testület egyesítő erejét. Ez a tényező, mint föntebb mondottuk, nem a természetes, hanem a természetfölötti rendhez tartozik, sőt önmagát tekintve végtelen és nem teremtett dolog : maga az Isten Lelke, aki mint Szent Tamás mondja, «mint egyetlen és ugyanaz az egész Egyházat betölti és egyesíti».1 2 A jogi Egyház és a szeretet Egyháza. E szó igazi jelentése tehát elménkbe idézi, hogy az Egyház, amelyet a maga nemében tökéletes társaságnak kell tekinteni, nem csupán jogi és szociális tényező, valamint viszonyok összessége. Sokkal felsőbbrendű ugyanis, mint bármely más emberi közösség,3 és annyira felette áll ezeknek, 1'I Cor., III, 23; Pius XI, Divini Redemptoris: A. A. S., 1937, p. 80. 2 De Veritate, q. 29, a. 4, c. 3 Cf. Leo XIII, Sapientiae Christianae : A. S. S., XXII, p. 392. mint amennyire a kegyelem a természetet, az örökkévaló dolgok a mulandókat meghaladják.1 Világos, hogy az ilyen közösségeket, különösen az államot, nem szabad megvetni, vagy lebecsülni. De az Egyház nem tartozik egészen ezeknek a közületeknek a sorába, aminthogy az egész ember sem csupán halandó test.2 Igaz ugyan, hogy azok a jogi elvek, melyek az Egyháznak mintegy támaszai, sőt összetevői, isteni, — Krisztustól nyert — alkotmányában gyökereznek, és hasznosak természetfeletti célja elérésére, mégis Megváltónk Lelke az, aki által a keresztények társasága messze fölülmúlj a az egész természetet, és aki mint az összes kegyelmek, ajándékok, lelki adományok forrása, az Egyházat állandóan bensőleg áthatja és benne működik. Halandó testünk szervezete is csodálatos alkotása a Teremtőnek, mégis messze elmarad lelkünk magas méltósága mögött; éppen így a keresztény közösség szociális építménye is dicsőségére válik az isteni Építőmester bölcseségének, mégis mindenképpen alsóbbrendű- nek mutatkozik, ha az azt díszítő és éltető lelki adományokkal, vagy éppen azok isteni Forrásával vetjük össze. Abból, amit hozzátok intézett iratunkban eddig kifejteni törekedtünk, Tisztelendő Testvérek, világosan kitűnik, milyen súlyosan tévednek azok, akik az Egyházat önkényesen rejtett, láthatatlan közösségnek gondolják ; de azok is csalódnak, akik úgy vélekednek, hogy az Egyház csupán emberi intézmény, melyet csak a fegyelem, a külső szertartások tartanak össze, de nem forrása természetfölötti életnek.3 Éppen ellenkezőleg, amint Krisztust, az Egyház Fejét és mintaképét nem látjuk egészében, ha csupán látható emberi természetét vizsgáljuk, vagy ha kizárólag láthatatlan isteni természetét vesszük figyelembe, mert hiszen az egy Krisztus két természetben és két természet szerint él: így áll a dolog titokzatos Testével is.4 Hiszen éppen azért vett föl az Isten Igéje szenvedésre képes emberi természetet, hogy látható közösséget alapítson, azt isteni vérével megszentelhesse és így «látható kormányzás útján vezesse vissza az embert a láthatatlan javakhoz».? 1 Cf. Leo XIII, Satis cognitum : A. S. S., XXVIII, p. 724. 2 Cf. Ibidem, p. 710. 3 Cf. Ibidem, p. 710. 4 Cf. Ibidem, p. 710. 5 S Thomas, De veritate, q. 29, a. 4, a. 3.,
