A Győri Püspökség Körlevelei, 1944

Tartalomjegyzék

azonáltal, ha joggal örülhetünk is a mondottaknak, tagadhatatlan az is, hogy erről a tanról nem csak azok terjesztenek súlyos tévedéseket, akik az igazi Egyháztól elszakadva élnek, hanem a keresztények közé is belopódznak kevésbbé pontos vagy teljesen téves vélemények, melyek az igazság helyes ösvényéről eltérítik a híveket.

Míg ugyanis egyrészt a hamis racionalizmus mindig képtelennek tart mindent, ami az emberi értelem erőit fölülmúlja és legyőzi, s míg egy másik rokon tévedés, melyet népszerű naturalizmusnak mondhatunk, az Egyházban nem lát, nem akar észrevenni mást, mint jogi és társadalmi kötelékeket, addig másrészt észrevétlenül belopódzik az álmiszticizmus, mely a teremtmények és a Teremtő közötti rendíthetetlen korlátokat el akarja távolítani és így meghamisítja a Szentírást.

Ezeknek az ellentétes és egymással ellenkező hamis felfogásoknak az az eredménye, hogy egyesek az ilyen mélyebb tanítást alaptalan félelemből veszélyes dolognak tartják és visszariadnak tőle, mint valami szép, de tiltott paradicsomi almától. Pedig semmikép sem az ; az Istentől -kinyilatkoztatott titkok ugyanis nem lehetnek végzetesek az emberek számára, nem is kell a szántóföldben elrejtett kincs módjára terméketleneknek maradniok ; hanem épp azért adta azokat Isten, hogy a jámborul szemlélőknek lelki hasznára váljanak. Mert amint a vatikáni zsinat tanítja : «a hit által megvilágosított ész, ha szorgosan, kegyelettel és józanul keresi, akkor Isten segítségével megtalálja a hittitoknak bizonyos, nagyonis gyümölcsöző értelmét — akár a természetesen megismert dolgokkal való hasonlóságából, akár a hittitkoknak egymás közt és az ember végső céljával való összefüggéséből» — jóllehet mint maga a zsinat figyelmeztet, az értelem sohasem lesz alkalmas arra, hogy azokat úgy ismerje meg, mint azon igazságokat, amelyek megismerésének sajátos tárgyát képezik.1

Hogy tehát új dicsőségben ragyogjon fel az Egyház szépsége, hogy minél világosabban kitűnjék a hívek kiváló és természetfeletti nemessége, mely abban áll, hogy Krisztus Testében, annak Fejével vannak összeköttetésben, hogy végül ebben a kérdésben a sok tévedésnek teljesen útját álljuk, Isten előtt való érett megfontolás

után lelkipásztori kötelességünknek tartjuk,hogy e körlevéllel az egész keresztény nyájnak kifejtsük Jézus Krisztus titokzatos Testéről és a híveknek ugyanabban a Testben az isteni Megváltóval való összeköttetéséről szóló tant és egyúttal e vonzó tanból bizonyos tanulságokat vonjunk le, hogy azok segítségével e hittitoknak mélyebb vizsgálata a tökéletességnek bőségesebb gyümölcseit hozza meg.

ELSŐ RÉSZ.

AZ EGYHÁZ KHISZTI S MISZTIKUS TESTE.

E tanról elmélkedve, mindenekelőtt az Apostol szavai jutnak eszünkbe : «amikor elhatalmasodott a bűn, még bőségesebb lett a kegyelem».1 Ismeretes ugyanis, hogy Isten az egész emberi nem ősatyját oly fenséges állapotba helyette, hogy az a földi élettel együtt az égi kegyelemnek természetfölötti életét is átadta volna utódainak. De Ádám sajnálatos bukása után az egész emberi nem, az eredeti bűnnel megfertőzve, az isteni természetben való részesedést2 is elvesztette és mindnyájan a «harag fiai»3 lettünk. De az irgalmas Isten «úgy szerette . . . e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta»4 és az Örök Atya Igéje ugyanazzal az isteni szeretettel Ádám nemzetségéből vett magának emberi, de ártatlan és minden mocsoktól mentes természetet, hogy az új és mennyei Ádámból a Szentlélek kegyelme áradjon ki az ősszülők minden fiára. Ezek az első ember bűne által elvesztették ugyan az istenfiúságot, de a testté lett Ige által Isten egyszülött Fiának testvéreivé váltak és hatalmat kapták, hogy Isten gyermekeivé legyenek.5

Elannyira, hogy a kereszten függő Jézus Krisztus nemcsak az Örök Atya megsértett igazságosságának tett eleget, hanem nekünk vérrokonainak a kegyelmek mondhatatlan bőségét is kiérdemelte. Önmaga közvetlenül is kioszthatta volna ezt a kegyelmet az emberi nemnek, de a látható Egyház által akarta ezt megtenni, hogy abban az emberek egyesüljenek és általa mindnyájan valamikép közös munkát fejtsenek ki a megváltás isteni gyümölcseinek szétosztásában.

1 Rom., V, 20.

2 Cf. II Petr., I, 4.

3 Eph., II, 3.

4 Ioann., III, 16.

5 Cf. Ioann., I, 12.

1 Sessio III : Const. de fide cath., c. 4.