A Győri Püspökség Körlevelei, 1944
Tartalomjegyzék
60 1120. isk. sz. Tanítói állások be töltésénél kérvénye- zése. 3296. SZ Gyertyák számának csökkentése. 229. §-a is felsorolja. Ezek közé tartoznak a gimnáziumok, a polgáriiskolák, valamint az iparos- és kereskedő-tanonc- isko'ák is. Mivel azonban a lörvény csak azokat mentesíti a népiskola láto- gttása alól, akik rendszeresen és megszakítás nélkül látogatják ezeket az iskolákat, a tanköteles korban levő polgári iskolai és gimnáziumi magántanulók, tehát mindazok, akik június 30 ig nem töltötték be életük 15. évét, tartoznak a lakóhelyükön lévő népiskolába is beiratkozni és azt mindennap látogatni, illetve a Vili. osztály elvégzése után a IX. évi gyakorlati gazdasági oktatásra járni éppenúgy, mint a többi népiskolai tanuló. Amennyiben ezt nem tennék, egészen azonos eljárás alá esnek, mint a hivatalból beírott és igazolatlanul mulasztó népiskolai tanulók. Felhívom az iskolaszéki elnököket, hogy erre a tanköteles korban lévő magántanulókat, valamint szüleiket vagy gondviselőiket, a tanítókat és a tankötelesek törzskönyvvezetőjét figyelmeztessék. Tudomás és miheztartás végett közlöm, hogy a megüresedett s kellő tanulólétszámmal nem rendelkező népiskolák tanítói állásainak betöltésére • vonatkozó kérelmek mindig az illetékes kir. tanfelügyelő útján terjesztendők fel a tanker. kir. főigazgatósághoz. • A Rítusok Szent Kongregációjának 1942. évi március 13 án kelt rendelete alapján engedélyt adok arra, hogy méhviasz hiányában az egyes szertartások számára előírt gyertyák száma kettőre csökkenthető legyen, s a hiányzó gyertyák helyébe más világítóeszköz (beleértve a villanyégőket is) legyen állítható az előírt gyertyák számának pótlására. Felhatalmazom a templompénztárak kezelőit, hogy a templom alkalmazottjainak (sekrestyés, templomseprő stb.) fizetését, s a templompénztár terhére eszközölt egyéb kifizetéseknek (ruhamosás, misebor stb.) összegét, ameny- nyiben ez a folyó évben még nem nyert rendezést s a templompénztár helyzete megengedi, 100°/u-kai felemeljék. Indokolt esetben nem zárkózom el rendkívüli háborús pótlék kiutalásától sem, különösen olyan esetben, amikor az alkalmazott alapfizetése teljesen időszerűtlen. Csatoltan megküldöm Tdő Testvéreimnek a Boldogságos Szent Szűz votivmiséje és a gyászmise szövegeinek különlenyomatát kis füzet alakjában, arra az esetre, ha a megküldött kü önleges felhatalmazások 2. pontjában köiülírt engedéllyel kellene élni. A in. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium lelkészek és segédlelkészek részére kétféle rendkívüli előleget engedélyezett, mely — később közlendő módon — 1945 január 1-től kerül levonásba. Az elsőnek összege a VKM. szeptember 27-én kelt 21.018/1944. I. ii. o. számú rendelete értelmében lelkészeknél a 32% kai emelt kongnia és a korpótlék egyhavi összegének feléből, valamint a négyszeres családi pótlékból, segédlelkészeknél pedig 100 P alapösszegből áll, melyből azonban a helyi jövedelemmel rendelkező segédlelkészeknél a helyi jövedelem V12 része levonásba kerül. A másik redkívüli előleg összege a VKM. október 2-án kelt 21.386/1944. I. ü. 0. számú rendelete értelmében a 32%-kal emelt kongruának, a korpótléknak, családi pótléknak és segédlelkészi tartásdíjnak egyhavi összegéből, segédlelkészeknél a kongruának 3297. sz. Templomi alkalmazottak fiz< lésének s egyéb kifizetések felemelése. 3298. SZ. Miseszövegek megküldése. 3299. sz. Rendkívüli előleg.