A Győri Püspökség Körlevelei, 1944

Tartalomjegyzék

53 VIII. 563.sz. Győr, Szent Imre önálló plé­bánia. 1 * I 1 I | J 1 1 ( 1 1 1 1 1 1 1 < J 1 í 1 I 1 Az Olvasóknak Üdvöt az Úrban! Miután egyrészt a győrnádorvárosi plébániatemplom már nem tudta be­fogadni az egyre jobban fejlődő város­rész híveit, másrészt a tetemesen meg­növekedett lélekszám s a plébánia nagy kiterjedése miatt az intenzív pasztorá- ció mind nehezebbé vált, b. e. elődeink Győr szab. kir. város nemes áldozatkész­ségétől támogatva, megindították a győr­nádorvárosi plébánia területén létesí­tendő új lelkészség, illetve plébánia szervezési munkáját. Győr szab. kir. város az újonnan épült Szent Imre herceg-úti állami elemi népiskola torna­terméhez oltárfülkét építtetett, s ezzel megteremtette előfeltételét annak, hogy e városrész híveinek saját istentisztelete ehessen. E kis szentély körül csopor­tosuló hívek körében egyre erősödő mozgalom indult meg az önálló lelkész­ség felállítása iránt. Az ismételten elő­terjesztett kérelemnek b. e. elődünk helyt adott, s dr. Szelestey Béta győr- aelvárosi segédlelkészt bízta meg a szervezés előmunkálatainak végzésével. Miután az egyházközség szabályszeiűen megalakult, 1935 november 6 án tartott gyűlésén egyhangú határozattal elvál- alta a lelkész eltartását, nemkülönben i szükségkápolnának és lelkészi lakás- lak fenntartását. Miután ezzel az önálló elkészség előfeltételei adva voltak, b. e. elődünk 1936 január 1-i hatállyal „Győr, Szent Imre herceg úti lelkészség” néven felállította az új lelkészséget, elválasztva azt a győrnádorvárosi plébániától. A lelkészség vezetésével dr. Szelestey Bé­lát bízta meg. A lelkészség további fejlődését első­sorban Győr szab. kir. város segítette elő azzal, hogy a templom és plébánia részére megfelelő telket adományozott, az építéshez pedig 60.000'— pengőt ajánlott fel. Az egyházközség hívei, élükön dr. Szelestey Béla lelkésszel és Szabados János egyházközségi világi elnökkel, a város nagylelkű adományán felbuzdulva, páratlan és kitartó lelkese­déssel, nagy egyéni áldozatkészséggel mintegy félmillió pengőt adtak, illetve gyűjtöttek össze, amiáltal az új templom és plébánia építését biztosították A templom alapkövének 1937 szeptember 12-én történt letétele után hamarosan megindult az altemplomban az isten- tisztelet, míg 1943 június 3-án történt konszekrációjával atulajdonképeni temp­lom is átadatott rendeltetésének. Az új templom és kultúrházzal egybe­kötött plébániaépület maradandó emléke lesz a lelkészség hívei részéről az Isten háza iránt megnyilvánult áldozaikész szeretetnek. Miután a templom és plébániaiak elkészült, a Győr, Szent Imre herceg-

Next

/
Thumbnails
Contents