A Győri Püspökség Körlevelei, 1944

Tartalomjegyzék

48 2644. sz Szent­beszédek­ben harcoló katonáink­ról meg­emléke­zés. 2645. SZ. Menekül­tek lelki gondo­zása. Bár tudom, hogy a Tdő Testvérek és a Kedves Hívek eddig is a legben­sőségesebb együttérzéssel voltak hős katonáink iránt, mégis kérnem kell, hogy hazánk e sorsdöntő napjaiban ezt a lelki összetartozandóságot még inkább elmélyíteni igyekezzünk. E cél­ból emlékezzünk meg gyakran szent­beszédeinkben is élet-halál harcot vívó, önfeláldozó katonáinkról, s a hívekkel együtt imádkozzunk értük, hogy Isten oltalmazza őket s rajtuk keresztül édes hazánkat. Kérjük híveinket, hogy imád- ságos legyen életük is: száműzve legyen körükből a mai komoly időkhöz nem illő zajoskodás, mulatozás és léhaság. A keresztény egyszerűség és vezeklés gyakorlásával iparkodjunk hős kato­náink áldozatos munkájába bekapcso­lódni, s az egymásért vállalt áldozatok­kal törekedjünk az irgalmas Istent ki­engesztelni s a hőn óhajtott, igazságos békét tőle kiesdeni. Mindgyakrabban előfordul, hogy egyes plébániák területére, különösen Erdélyből menekült családok érkeznek. Ezzel kapcsolatban felhívom Tdő Test­véreimet, hogy ezeknek a családoknak lelkigondozására és elhelyezésére, tekin­tettel súlyos helyzetükre, különös gon­dot fordítsanak. Számolni kell azzal, hogy a hívek­kel együtt menekült oltártestvérek is elhelyezést kérnek. Ezeknek is legyünk messzemenően segítségükre. Elsősor- a filiák lelkipásztori teendőinek ellátá­sával lehetne őket megbízni. Kérem Tdő Testvéreimet, hogy ahol a lakás és ellátás biztosításával ez lehetséges, jelentsék nekem. Ugyancsak kérem an­nak közlését is, ha valaki saját plébá­niáján, vagy a plébánia területén lévő intézménynél tudna menekült oltártest­vért elhelyezni. A Katolikus Diákotthon Mozgalom gyűjtési eredményének a folyó évi VI. számú körlevélben történt közzététele óta a következő adományok érkeztek az egyházmegyei hivatalhoz: Bük .......................... 100 — P Mo sonszentjánosi politikai község . 2.000-— P E helyen jegyzem meg, hogy az A. C. országos igazgatósága által megküldött kimutatásba, melynek alapján a VI. számú körlevélben közzétett feldolgo­zás készült, néhány hiba csúszott be, melyeket ezennel helyesbítek: Egyed nem 35872 P-t, hanem 1446 52 P-t, Écs 4989’90 P helyett 5084-96 P-t, Kóny 350’— P helyett 2900 — P-t, Mosonszentmiklós 856’32 P helyett 284542 P-t, Petőháza 100.— P helyett 700.— P-t küldött a Diák­otthon Mozgalom javára. A helyesbí­tett és az újonnan beérkezett adomá­nyok figyelembevételével az egyház­megye összesen 351.039 28 P-t gyűj­tött, úgyhogy az egyházmenyei átlag 927 fillér. Az esetleg még befolyó adományokat csak az év végén fogom kimutatni. Aki időközben Budapestre küldötte volna újabb adományát, szí­veskedjék azt ide jelenteni. 2646. sz. Diák­otthon Mozgalom javára adomá­nyok. Utalással a folyó évi V. számú kör­levél 29. lapján közölt rendelkezésre, közlöm Tdő Papjaimmal, hogy az egy­házmegyében a beérkezett adatok sze­rint 1. önálló K. A. B. Sz, működik 34 plébánián; 2. a hatósági bajtársi szolgálattal kar­öltve működik a K. A. B. Sz. 91 plé­bánián; 3. csak hatósági bajtársi szogálat van 36 plébánián. Ez utóbbiak közé soroz­2647. sz. Kát. Akció Bajtársi Szolgá­lata.

Next

/
Thumbnails
Contents