A Győri Püspökség Körlevelei, 1944
Tartalomjegyzék
II 533. sz. Főpásztt r nagyböjti szózata. i 1 ! ( i < 1 í 1 < 1 ( i Krisztusban Kedves Híveim! Ötödször tart nagyböjtöt a világ, amióta rászakadt a nagy háború. Az őrült fergeteg a mi hazánkat is magával sodorta és három esztendeje szenvednek, küzdenek, halnak a mi fiaink, testvéreink is a kegyetlen harcmezőn. És mivel mind közelebb jut hozzánk a gyilkos harcnak morajlása, mind sötétebb fellegek gyűlnek vésztjóslóan hazánk egén, szükséges, hogy keresztény lelkünket arra a kérdésre irányítsuk, milyen érzülettel kell szembenéznünk a bizonytalan jövővel. 1. Elsősorban Isten trónja felé emeljük fel tekintetünket és mélységes hittel eltelve vegyük szemügyre az eseményeket. A Teremtőjétől elfordult, bitében megfogyatkozott, erkölcseiben megromlott, szeretetben, alázatban, engedelmességben megtépázott emberiség i világ Urának igazságos ostorcsapásait érzi most magán. A kevély ember a maga lábán akart járni, csak a saját őszére és erejére támaszkodva akart joldog lenni itt a földön és csak a :öldi javak után vágyott. Megfeledkezett róla, hogy az igazi élet a halál ka- )uján túl, az örökkévalóságban van. Száműzte tehát Istent elméjéből, emlé- cezetéből, szívéből, családjából, községi ?s állami életéből. Nem hallgatott lelki- smerete szavára, nem figyelt az Anyaszenlegyház intelmeire. Futott a kincs az élvezet után, eltiporva útközben a gyengébbet, félreállítva az Isten tilalomfáit, erkölcsi parancsait. így rohant vesztébe a világ, így jutott a háború szakadékéba, melyből a maga erejével nem tud kiemelkedni. Igaz, hogy nem a mi hazánk volt a legnagyobb a bűnösök között. Népünknek nagy része megmaradt vallásosnak, tiszta erkölcsűnek és mértéktartónak. De ki tagadhatja, hogy köztünk is terjedt a hitehagyás szelleme. Mi is világi cselekménnyé alacsonyítottuk a házasság szentségét. Sok pogány szólamra hallgattak tömegeink. A gyűlölet, kevélység ördögi szelleme sokakat megfertőzött. És hányán nem törődtek az ünnepnapok megszentelésével, hogy földi érdeküket szolgálják és hányán káromolták Isten nevét, hogy haragjuknak nyilait Isten teremtményeire hajítsák. Az egész emberiségnek magába kell szállnia s az írás szavaival beismernie: „Gonoszságaimat elismerem és bűnöm előttem van szüntelen^ (Zsolt. 50, 5.). De hitünk tanítja, hogy „a töredelmes, alázatos szívet Isten nem veti megu (Zsolt. 50, 19.), s így bizalommal tekintünk fel az Irgalom Atyjához: „Parce, Demine ..." (Joel 2, 17.), kíméld meg, Uram, népedet, melyet saját véred árán megváltottál.
