A Győri Püspökség Körlevelei, 1943
Tartalomjegyzék
43 készek szernél} es megbízottaim, akik az adott helyi viszonyoknak megfelelően kézbesítsék a hívekhez felhívásomat és a csekket. A kézbesítés a nyilvántartási ívek alapján történik. Fontos figyelmeztetés! Szándékom volt mindenhova megfelelő mennyi, ségű nyilvántartási ívet küldeni, ezért kérdeztem meg minden plébániát, hogy hány személyre igényel nyilvántartási ívet. Időközben azonban az A C budapesti központi irodája — bizonyára a munka ütemének'meggyorsítása végett — minden plébániára kiküldött kát nyilvántartási ívet azzal az utasítással, hogy akinek ez a kettő nem elég, ezek rovatainak mintájára készítsen magának ívpapirból kellő számút. Természetes hogy az A. C. budapesti központi irodájának intézkedéséhez alkalmazkodunk, és amint látom, Tdő Testvéreim azonnal felismerték a helyzetet, mert a legtöbben minden további utasítás nélkül felhasználták a Budapestről kapott nyilvántartási íveket, kitöltötték és a győri A. C. központba már be is küldték azokat. Nagyon helyesen jártak el, és azok számára, akik az íveket még nem küldötték be, azt az utasítást adom, hogy haladéktalanul használják fel a kapott nyilvántartási íveket és kitöltve küldjék be az A. C. győri irodájába. Az A. C győri központi irodája minden plébániára annyi példányt küld híveimhez intézett, aláírásommal ellátott iratomból és annyi postai befizetési lapot, ahány címet a nyilvántartási ív tartalmaz. A postai befizetési lapok fekete nyomású sorszámmal vannak ellátva. Kérem Tdő Testvéreimet, hogy ezt a sorszámot folytatólagos sorrendben vezessék rá a nyilvántartási ívre a címek előtti rovatba. Vigyázni kell a kézbesítésnél, hogy mindenkinek azt a számú postai befizetési lapot kézbesítsük, amely szám a nyilvántartási íven az illető neve mellé került. A nyilvántartási iveket a kézbesítés megtörténte után azonnal visszakérem. A kézbesítés lebonyolítására gyakorlati útmutatást adok a nélkül, hogy más, a helyi adottságoknak megfelelő megoldásoknak útját akarnám vágni. Leghelyesebbnek látom, hogy a plébánosok és lelkészek a nyilvántartási ívek, a hívekhez szóló kísérőlevelem és a csekkek megérkezése utáni vasárnapon a szószékrőlátadják üzenetemet híveimnek: Azt szeretném, ha mindegyiküket külön külön személyesen látogathatnám meg és részletesen elmondhatnám, hogy milyen fontos dologról van itt szó. így közvetlenül szeretném minden hívemet áldozatkészségre buzdítani, de mert éz lehetetlen, nevemben és megbízásomból mások viszik el levelemet. Kérem tehát kedves híveimet, fogadják levelemet kézbesítő küldötteimet szeretettel és áldozatos, jó szívvel. Ezen a napon legyen egyházközségi képviselőtestületi gyűlés és arra kell törekedni, hogy a képviselőtestület tegye magáévá a Katolikus Diákotthon Mozgalom ügyét és végye kezébe a felhívások és csekkek kézbesítését. Alakítson 2—3 személyes bizottságokat, ossza fel közöttük a nyilvántartási ív alapján a kézbesítés munkáját. Okvetlenül szükséges, hogy a plébánosok és lelkészek maguk járjanak elő jó példával, vállalják a legtekintélyesebb és vezetőemberek látogatását. Természetes, hogy a szószékről és egyesületi gyűléseken történő megfelelő előkészítés mellett az egyesületek tagjai is (Máriakongregáció, Credo, Rózsafűzér