A Győri Püspökség Körlevelei, 1942

Tartalomjegyzék

51 2951. sz. Az éjféli mise idő­pontja. ' ' " munkánk, különlegesen beállítva a család- védelem szolgálatába. Ez a munka ter­mészeténél fogva legnagyobbrészt alig ellenőrizhető, de meg vagyok győződve, hogy Tisztelendő Testvéreim tudatában vannak Isten előtti felelősségüknek és gondolnak arra a nagy számadásra, amely- lyel a gondjaikra bízott nyájért a legfőbb Pásztornak tartozunk. Erre hivatkozom, amikor mindenkit felszólítok, hogy a fenti muukaprogrammot pontosan és lelkiisme­retesen valósítsa meg. Vegye ki min­denki apostoli buzgósággal a részét a csa­ládvédelem nagy munkájából, hogy a megszentelt családon keresztül magyar nemzetünk számára továbbra is biztosít­suk a Mindenható áldását. Szentséges Atyánk 1940. december 1-én kelt felhatalmazása alapján megengedem, hogy azokban a templomokban és kápol­nákban, amelyekben éjféli misét szoktak tartani, ez a szentmise már karácsony vigíliáján este megtartassák, még pedig oly időpontban, hogy az elsötétítés meg kezdése előtt fél órával befejeződjék, és a hívek az elsötétítés megkezdésekor már otthonukban lehessenek. Ahol a hívek hazatéréséhez több idő kell, ott a szent­mise időpontja megfelelőképen mó­dosul. Annak a papnak, aki ezt a szentmisét mondja, miséje előtt 4 órán át kell szent­ségi böjtöt tartania, s másnap csak 2 szent­misét rhondhat, ha éjféltől kezdve meg­tartja a szentségi böjtöt. A szentmisén résztvevő hívek eleget tesznek a karácsonyünnepi misehallgatás kötelezettségének. Ha áldozni akarnak, nekik is 4 órás szentségi böjtöt kell tar­tamok. Áldozhatnak az esetben is, ha ka­rácsony vigíliájának délelőttjén már áldoz­tak volna, az ünnep napján azonban ezek már nem áldozhatnak. Mindazoknak, akiknek a folyó évben kétszeri misézésre volt engedélyük, ezt az engedélyt ugyanolyan feltételek mel­lett az 1943 évre is megadom, ha to­vábbra is fennforognak azok az okok, amelyek miatt az engedélyt kérték. 2952. sz. Binandi facultas meg­hosszabl í- tása. A katonák istentiszteletein némeh helyen megkívánták, hogy honvédeinl bizonyos alkalmakkor oldalfegyverüke tegyék le. Mivel a fegyverek leoldása é felcsatolása az ünnepi áhítatot zavarja felhívom T. Papjaimat, hogy semminemi egyházi szertartásnál ne kívánják honvé deink oldalfegyverének letételét. Tudomásulvétel végett közlöm az érdé keltekkel, hogy a papi kedvezmény biz tosítására a katonai nyilvántartókhoz de cemberben beküldendő hivatalos bizonyít ványokat 42 éves korig minden érdekelt nek kiállíttattam, s azokat részben a; illetők címére, részben pedig a győr városházai katonai nyilvántartóba küldet tem. Akik Győrött vannak nyilvántartva azoknak ezidén már nem kell ez iránybar lépéseket tenniök. A többiek küldjék bizo nyítványukat a sorozásuk helye szerin illetékes katonai nyilvántartóba, és kérjék a papi kedvezmény tudomásulvételét. y 2953. sz. ^ Katonák oldal- 1 fegyver- S viselése a templom ’ bán. 3- 2954. sz. . Papi ked­vezmény biztosí­tás.’. 1 i » 1 t Tudomásulvétel végett közlöm az érde­keltekkel, hogy az egyházasfalui Kálót Népfőiskolának nyújtott kölcsönről f. hó végéig mindenki megkapja az adós­levelet, az utolsó negyedévi kamatokkal együtt. Az adóslevél 2 példányban készül, s aláírása után a plébániai példány a köl­csönt nyújtó pénztár iratai közé teendő, az egyházhatósági példány pedig ide visszaküldendő. 2955. sz. Kálói Nép­főiskola kölcsönei.

Next

/
Thumbnails
Contents