A Győri Püspökség Körlevelei, 1941
Tartalomjegyzék
41 VIII. 2176. sz Imádság hazánkér és hadban álló katonáinkért. A bíboros hercegprímás úr ő eminen- ciája és az egész magyar püspöki kar rendelkezésének megfelelően szeretettel kérem T. Papjaimat, hogy a hívekhez intézendő előzetes buzdítás után, a háborús megpróbáltatás idejének megrövidüléséért és a harctéren küzdő véreink megsegítésére, a naponkinti plébániai szentmisén, nem-plébániai templomokban és kápolnákban pedig a leglátogatottabb szentmisén, a hívekkel együtt végezzék el a következő imát: „A megpróbáltatások nehéz napjaiban, amikor az egész világ súlyos küzdelmekben viaskodik, és magyar hazánk fiai is a harctereken ontják vérüket, Hozzád fordulunk, jóságos mennyei Atyánk, minden nemzet Ura és Istene. Jól tudjuk, hogy a megpróbáltatások végigkísérik a földön a bűneivel Ellened támadt emberiséget. Bánkódva érezzük azt is, hogy megérdemeltük haragod ostorát. De tekintsd szent Fiad értünk ontott drága vérét és rövidítsd meg szenvedésünk napjait. Áldd meg hazánkat, hogy minden ellenségén erőt vehessen. Óvd meg katonáinkat a harcok ezer veszélyében. Légy sebesültjeink vigasza és erősítője. Fogadd magadhoz és részesítsd jutalmadban azokat, akik hazájukért életüket áldozták. Tégy minket is erősekké, hogy a lemondásokat zúgolódás nélkül viseljük. Add, hogy a borzalmas háború, mely az embertestvéreket szembeállítja egymással és minden értéket elpusztít, minél előbb véget érjen, hazánk minden ellenségétől megszabaduljon, Egyházad pedig zavartalanul folytathassa munkáját a lelkekért. Ámen. — Miatyánk . . . Üdvöz- légy . . Dicsőségesen uralkodó Szentséges; Atyánk, XII. Pius pápa ő szentsége, mélyen átérezve a háború borzalmaiból fa-: kadó sok szenvedést, hőn óhajtja, hogy a most következő október hónapban különös buzgósággal könyörögjünk az Egyházért és a békéért. Bizalommal kérem tehát T. Papjaimat és a híveket, hogy október havában tartandó ájtatosságaikon a Boldogságos Szent Szűz édesanyai közbenjárásának kérése mellett az Egyházért és a békéért buzgón imádkozzanak. Bizonyosra veszem, hogy az A. C. S tájékoztatója nyomán már eddig is megtörtént, de ezúton is kérem T. Papjaimat, hogy a folyó évi október hó 4—7. napjain tartandó XXIX.f országos katolikus nagygyűlést a szószékről meghirdetni, a 2140. sz. Imádság az Egyházért és a békéért. 1015. SZ. Országos katolikus nagygyűlés.