A Győri Püspökség Körlevelei, 1940
Tartalomjegyzék
85 járó illetményeket ilyen esetben a bevonulás napját követő legközelebbi esedékességi időponttól kezdve, illetőleg ha a bevonulás napja valamely hónapnak első napja, már ettől a naptól kezdve kell a 9. §. (1) bekezdésében foglaltak szerint megállapítani. A nemesaládos alkalmazottak polgári illetményeit az előbb meghatározott időponttól kezdve teljesen meg kell szüntetni. Ezek a rendelkezések a 8. §. alkalmazását nem érintik. 17. §. Teljes polgári illetmények újbóli utalványozása. (1) A 8. §. (1) bekezdésében említett kötelezettség teljesítésére bevonult alkalmazottnak a polgári állása után járó teljes illetményekre attól a naptól kezdve van újból igénye, amelyen az illető szolgálatból elbocsátották (tartósan szabadságolták). Az újonnan utalványozandó illetményekbe azonban be kell tudni azokat az összegeket, amelyeket az alkalmazott polgári állása után az említett időponttól kezdődő időre már felvett. (2) A 11. §-ban említett alkalmazottnál a földjárandóságot és egyéb természetbeni járandóságokat, amennyiben azoknak a rendelkezésre bocsátása az (1) bekezdésben említett időponttól akadályokba ütközik, csak a legközelebbi gazdasági évtől kezdve kell az érdekelt részére kiszolgáltatni, addig az időpontig pedig azoknak a 11. §. (1) bekezdésében meghatározott készpénzértékét kell kifizetni. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a mellékilletményként járó föld- és egyéb természetbeni járandóságoknak újbóli utalványozásánál is. 18. §. Illetmények esedékessége. A jelen fejezet szerint a polgári állás (alkalmazás) után járó illetményeket a fennálló rendelkezések szerint megállapított esedékességi időpontokban kell kifizetni. 19. §. Illetményeket terhelő levonások. (1) A jelen fejezet szerint járó polgári illetmények után fizetendő adókat, nyugdíjjárulékot és egyéb járulékokat a jelen fejezet szerint járó összegek után kell megállapítani és levonni. (2) A polgári szolgálat alatt felvett fizetési előleget, továbbá a fizetésre előjegyzett követeléseket és térítményeket arra az időtartamra, amelyre az alkalmazott a teljes összegű fizetését (nyugdíjba beszámítható javadalmazását) kapja, az eredetileg megállapított összegekkel, arra az időtartamra pedig, amelyre az alkalmazott csak csökkentett összegű fizetést (nyugdíjba beszámítható javadalmazást) kap, ennek az összegnek alapulvételével kell a fennálló szabályok szerint levonni. (3) A (2) bekezdésben felsorolt levonásokat arra az időtartamra, amely alatt a bevonult polgári állása után illetményekben egyáltalában nem részesül, továbbra is előjegyzésben kell tartani addig az időpontig, amikor az alkalmazott ismét részesül polgári illetményekben. 20. §. Illetmények felvételére jogosultak. (1) A bevonult alkalmazott polgári illetményeit annak kell kifizetni, akit a bevonult főnökéhez, illetőleg az illetményeit számfejtő hivatalhoz intézett írásbeli nyilatkozatában a honvédelmi kötelezettségteljesítésének tartama alatt illetményeinek felvételére meghatalmazottjaként kijelöl. (2) Mindaddig, amíg a bevonult meghatalmazottat ki nem jelölt, a bevonult polgári illetményeit az óvatossági szempontok szem előtt tartásával annak a családtagnak kell kifizetni, akinek eltartásáról a bevonult tartozott gondoskodni és akiről vélelmezhető, hogy a bevonult őt fogja meghatalmazottja gyanánt kijelölni. 21. §. Bevonult alkalmazott állásának betöltése. (1) A rendes tényleges katonai szolgálatra bevonult alkalmazott állását (alkalmazását) — a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — kinevezés (választás, végleges alkalmazás) útján csak a legközelebbi időszaki kinevezéseknél (választásoknál, vég