A Győri Püspökség Körlevelei, 1940

Tartalomjegyzék

53 1272. isk. sz. 1940. Tanítói állások betölté­sére vonatkozó új rendelet. a középiskolai képesítésű gyakornokok számára megállapított illetmények járnak. (2) A szabadságolt vagy beteg rendes vagy helyettes tanítót átmenetileg helyet­tesítő tanítóra a jövőben még rövidítés­képen sem alkalmazható a helyettes tanító elnevezés, hanem őt helyettesítéssel ideig­lenesen megbízott tanítónak kell nevezni. 5. §. (*) A jelen rendelet az óraadó tanár (1934: XI. t.-c. 13. §., 1938: XIII. t.-c. 7. és 36. §.) elnevezését és alkalmazásá­nak minőségét nem érinti. (Lásd a közép­iskoláról szóló 1934:XÍ. t.-c. végrehaj­tása tárgyában a 32.400/1936. V. K. M. számú rendelettel kiadott utasításnak a törvény 13. §-ához fűzött rendelkezé­seit.) (2) A jelen rendeletben foglaltak nem érintik a helyettes tanárok, helyettes szak­tanítók és a helyettes tanítók (volt segéd­tanítók) szolgálati viszonyaira vonatkozó­lag érvényben álló rendelkezéseket. 6- §. A jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Budapest, 1940. évi március hó 31-én. Dr. Hóman Bálint s. k., m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter. Tudomásulvétel és miheztartás végett közlöm a vallás- és közoktatásügyi Mi­niszter Úrnak a tanítói állások betöltése tárgyában a tanker. kir. főigazgatókhoz és kir. tanfelügyelőkhöz intézett, ez év március 20-án 114.400/1940. VI. főosztály szám alatt kelt rendeletét: „Valamely népiskolai tanítói állás csak akkor tölthető be véglegesen, ha — 1. újonnan szervezett állás, amelyen végleges minőségű tanerő még nem mű­ködött s amelynek soronkívül való be- tölthetését a szervezési rendeletben enge­délyeztem ; 2. az állás tényleg és jogilag meg­üresedett. Szükségesnek tartom annak megjegy­zését, hogy valamely népiskolai tanítói állás csak akkor tekinthető tényleg és jogilag megüresedettnek, ha az azon mű­ködő tanerő elhúnyt, avagy nyugállo­mányba helyező rendeletemet — a nyug­díjazás időpontjának megállapításával — kézhezkapta, vagy lemondott, vagy állá­sáról eltávozott és távozása óta harminc nap elmúlt, vagy állásából elmozdíttatott és az elmozdításhoz (állásvesztéshez) végső fokon hozzájárultam, vagy ha a tanerő végkielégíttetett. A nyugdíjazás iránti kérvényét be­nyújtott, vagy a felfüggesztett tanerő állása nem tekinthető tényleg és jogilag megüresedettnek. Az állásról való írásbeli lemondást meg kell kívánni attól a tan­erőtől is, akit más állásra vagy más (elemi népiskolához) iskolához választot­tak át. A tényleg és jogilag megüresedett nép­iskolai tanítói állások még állásban nem működő tanerőkkel való betöltésének ideje: minden év július, augusztus, szep­tember hónapjai. A pályázati hirdetmé­nyek ezeknél a hónapoknál előbb is közzétehetők. A pályázati hirdetménye­ket a Néptanítók Lapjában mindig közzé kell tenni, mert az állástalan tanerőknek a Néptanítók Lapja megszerzésére van legtöbb lehetőségük. A tényleg és jogilag megüresedett tanítói állás betölthetését kérelmezni kell, ha az iskola tanulóinak létszáma nem éri el a 865—1—153/1931. számú rendeletben megállapított tanulólétszám­keretet. (Ez a rendelet olvasható az 1931. évi egyházmegyei körlevelek 62. lapján.) Ha az állásnak előzetes engedélyem nélkül való betöltéséhez szükséges ta­nulólétszám megvan, kir. Tanfelügyelő Űr ne terjessze fel hozzám az iskola-

Next

/
Thumbnails
Contents