A Győri Püspökség Körlevelei, 1940
Tartalomjegyzék
48 ügyi miniszter jóváhagyásával az iskola- fenntartó egyházi hatósága állapítja meg. Ez a tanterv a kitűzött célok tekintetében azonos az országos tantervvel, a tanítási anyag tekintetében pedig azzal terjedelemben megegyezik. (3) A népiskola felső tagozatának tantervét úgy kell megállapítani, hogy a nemzetnevelési, nemzetvédelmi és közismereti tárgyakon felül városi népiskolákban általános irányú gazdasági, ipari és kereskedelmi ismereteket, falusi népiskolákban mezőgazdasági irányú gyakorlati gazdasági ismereteket, a leányiskolákban pedig nevelési, háztartási és kertészeti ismereteket tanítsanak. (4) A vallás- és közoktatásügyi miniszter állami népiskolák tekintetében a községi elöljáróságnak (polgármesternek), nem állami népiskolák tekintetében az iskolafenntartónak, az egyházi hatóság alatt álló népiskolák tekintetében pedig az iskolafenntartó egyházi hatóságának kérelmére a helyi gazdasági viszonyokhoz képest megengedheti, hogy városi népiskola felső tagozatában a falusi népiskolák tanterve szerint, falusi népiskola felső tagozatában pedig a városi népiskolák tanterve szerint tanítsanak. 11. §. 0 Az a tanuló, aki a népiskola első tagozatát az átlagot meghaladó eredménnyel végezte el, felvételi vizsga sikeres kiállása esetében tanulmányait az 1938 : XIII. törvénycikk harmadik részében szabályozott gazdasági középiskolákban folytathatja. (2) A felvételi vizsga anyagát, helyét, időpontját és díját a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel állapítja meg. (3) A felvételi vizsga sikeres kiállása esetében a (2) bekezdésben említett díjat vissza kell téríteni. 12. §. A vallás- és közoktatásügyi miniszter— a községek (városok) által fenntartott népiskolák tekintetében a belügyminiszterrel egyetértőén — állapítja meg azt, hogy az iskolafenntartók népiskoláikat mily sorrendben és időben kötelesek e törvény rendelkezéseinek megfelelően átszervezni. 13. §. Azt a gondviselőt (1. §.), aki a gondviselése alatt álló, iskolaköteles korban levő gyermeket a rendes iskolai behatások alkalmával be nem íratta, a községi elöljáróság (polgármester) megfelelő határidő kitűzésével írásban felhívja kötelezettségének teljesítésére és mulasztásának igazolására. Ha a gondviselő a behatási kötelezettségnek a kitűzött határidő alatt sem tesz eleget, az iskolába be nem írt gyermeket a községi elöljáróság (polgármester) megkeresésére az illetékes népiskola helyi hatósága hivatalból beírja a népiskolába. 14. §. (1) A népiskola helyi hatósága köteles gondoskodni arról, hogy az iskola minden tanítója a szorgalmi idő két első hónapjában hetenkint, azután pedig kéthetenkint az igazolatlanul mulasztó gyermekekről kimutatást készítsen. A kimutatásban fel kell tüntetni, hogy a gyermek hány tanulmányi napot és istentiszteletet mulasztott el. (2j A népiskola helyi hatósága a kimutatás alapján a mulasztó gyermek gondviselőjét írásban felhívja, hogy a gyermeknek iskolába vagy istentiszteletre járatásáról gondoskodjék. (3) Ha a felhívás után a gyermek ugyanabban az iskolai évben ismét igazolatlanul mulaszt, az iskola helyi hatóságának megkeresésére a községi elöljáróság (polgármester) a gyermek gondviselőjére pénzbírságot szab ki. A pénzbírság összegét a mulasztott napok vagy istentiszteletek számának, a mulasztás ismétlődésének, valamint a gondviselő vagyoni és kereseti viszonyainak figyelembevételével kell megállapítani. A pénzbírság ösz- szege húsz pengőt nem haladhat meg.