A Győri Püspökség Körlevelei, 1939

Tartalomjegyzék

?3

dog tagjai lehessünk az ő titokzatos testének, az anyaszentegyháznak.

Szent Pál tanítása szerint Krisztus az egyház tagjait önmagával és egymással élő egységbe fűzi. „Sokan vagyunk egy test Krisztusban; egyenkint azonban egy násnak tagjai" (Róm. 12, 5.). „Járjunk az igazság útján szereietben s mindenképpen növekedjünk őhozzá, Krisztushoz, aki a fej, és akitől van az egész testnek az egybeerösítése és egy bekötése minden összekötő íz közreműködésével mindenegyes tagra kimért tevékenységben-, így történik azután a test növekedése a maga épülésére a sze- retetben“ (Ef. 4, 15 — I6.h Minden kereszténynek ennek alapján az az életfeladata, hogy a keresztségben megkapott kegyelemben, amely belenövesztette őt Krisztusba, mindvégig állhatatosan megmaradjon, sőt abban egyre jobban megerősödve nagykorúságra jusson el Krisztusban. Le kell vetnünk a régi bűnös embert és magunkra öltenünk Krisztust (Róm. 13, 14.). Ennek útja a bűnbánat, amelynek szelleme hassa át szívünket, hogy a bűnös szenvedélyeket megfékezve, ne szolgáljunk többé a sátánnak, hanem egyedül csak Krisztusnak. Kövessük mindenben az ö példáját, egyesüljünk az ő szellemével hitben, szeretetben és engedelmességben, hogy elmondhassuk Szent Pállal: „Élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem“ (Gál. 2, 20.). Testünket pedig a szenvedések keresztjére feszítsük, hogy ott megtisztuljon minden szennytől s méltó legyen dicső feltámadásra és az örökkévaló boldogság élvezésére. „Nem tudjátok-e — mondja Szent Pál —, hogy testetek Krisztusnak tagja? . . . Vagy nem tudjátok-e, hogy tagjaitok a Szentiéleknek temploma, aki bennetek vagyon . . . és nem vagytok a magatokéi? Dicsőítsétek meg és hordozzátok az Istent testetekben/“ (Kor. I. 6, 15, 19—20.).

Olyan mélységes Krisztusnak, mint fejnek éltető befolyása egyházára, s annyira belőle él az, hogy Szent Pál szerint azonos magával Krisztussal. „Mert amint a test egy — mondja az apostol —, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy van Krisztus isu (Kor. 1. 12, 12.). Maga Krisztus Urunk is azonosította magát egyházával földi életében. Reá bízta megváltói tevékenységének folytatását, reá iuházta tanítói, kormányzói és papi hatalmát. Azt mondotta tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg“ (Luk. 10, 16.). Másszóval ez annyit jelent: általatok én tanítók, általatok én kormányzók, és aki nektek hisz, nekem hisz, aki nektek engedelmeskedik, nekem engedelmeskedik. Rájuk ruházta bűnbocsátó hatalmát, nekik adott parancsot utolsó vacsorái áldozatának megismétlésére. Amikor tehát az egyház tanít, annak szavában Krisztus oktatását halljuk. Nemcsak azok örvendezhettek isteni igéinek, akik kíséretében voltak, amikor felment a hegyre, vagy a Genezáret-tó partján tanított, hanem mi is valamennyien, akiknek az anyaszent- egyház tévedhetetlen tanítóhivatala ugyanazokat az evangéliumi igazságokat hirdeti. Az egyház intézkedéseiben, parancsaiban az ő kormányzó kezének útmutatásai jelölik meg számunkra az eszmék zűrzavarában a követendő, egyedül helyes utat. Az egyház szociális, kulturális és karitatív tevékenységében, amely oly sok jóban részesítette kétezer esztendőn keresztül az emberiséget, Krisztus Urunk szeretete és gondoskodó jósága árad felénk. Amikor az egyház áld, amikor keresztel, bűnt bocsát, szentségeket szolgáltat ki, szentmisét mutat be, a mi örök Főpapunk végzi lélekszentelő tevékenységét. Ezért mondja Szent Ágoston: „Ki az, aki keresztel? Péter ke-