A Győri Püspökség Körlevelei, 1938
Tartalomjegyzék
12 radalmak és háborúk könny- és vérözönét zúdítják ránk? És ki lát bele a telkekbe: mily mérhetetlen szenvedést hordoz sokszor magában az az ember, akiről ezt sejteni sem lehet, és hányszor bújik meg pokoli kín a mosolygás álarca mögött! Kedves Híveim! Mint a viharzó tenger hullámai fölé a biztos irányt mutató és a menekülés megnyugtató érzését sugárzó világítótorony, úgy emelkedik az emberi szenvedés hullámverése fölé az eucharisztikus Krisztus fenséges alakja. Isteni részvéttel szemléli vergődéseinket, és mikor eléje hozzuk és kitárjuk előtte szívünket, gyengéd szeretettel hajol le hozzánk és megszólal a kegyelem hangtalan szavával: Nézz rám, gyermekem, és ismerj meg, én vagyok a te Jézusod; íme a test, amelyet éretted adtam, íme a vér, amelyet éretted kiontottam; én vagyok a te Megváltód, aki előbb szerettelek téged, mint te szerethettél volna engem, s mert szerettelek, nem kíméltem érted magamat, felmentem a Golgota ormára és leszálltam az Istentől való elhagyatottság érzésének szörnyű mélységébe, hogy bűneitől és bűneinek büntetésétől megszabadítsam az emberiséget; íme, nem szóval, hanem szenvedéssel, kínnal és halállal tanítlak meg arra, hogy minden szenvedés oka és forrása a bűn. Azért kellett ezt a testet szenvedésre adnom, ezért kellett ezt a vért kiontanom, mert te nemcsak hogy a bűntől szabadulni nem tudsz, hanem még bűnöd gonoszságát sem vagy képes a maga döbbenetes valóságában meglátni. Tekints reám, aki magamra vállaltam minden bűnödet és valamennyiért elégtételt adtam az igazságos Istennek. Szenvedtem, mindhalálig szenvedtem irántad való szerétéiből, hogy a véremben fogant újszövetségben, a szeretet szövetségében ne a bűn, hanem a szeretet legyen a szenvedés végső hordozója. Tekints reám, én vagyok életed végső célja, minden földi szenvedésed után boldog megpihenésed, csak kövess engem, kövess azon az úton, amelyen én jártam irántad való szeretetből, vedd fel keresztedet, viseld mindennap, mert az én útam a szent kereszt mennybe vezető országútja. Ez a szentségi Üdvözítő tanítása a szenvedésről. A szenvedés emlékének, az Oltáriszentségnek szemléletében értjük meg a legteljesebben, hogy szenvedésünk miként nyer értelmet és dicsőül meg az Úr Jézussal való együttérzés és együttélés által. És mily csodálatos: az Üdvözítő azt a szentséget, melyben szenvedésének emlékét hagyta ránk, egyben a vele való legbensőségesebb egyesülés forrásává is tette. Hogy szenvedéseinkben megismerhessük az isteni Gondviselésnek boldogságunkért munkálkodó szándékát, ehhez az Üdvözítővel való bensőséges kapcsolatra van szükségünk, és hogy ez a csodálatos kapcsolat létrejöjjön, azért ajándékozza nekünk szent testét, amelyet értünk feláldozott és szent vérét, amelyet kiontott. Az irgalmas Üdvözítő tudja, hogy a szenvedés örök kérdése marad az emberi szívnek és titkát csak a vele egyesült lélek képes megérteni. Olyan egyesülést keres és létesít tehát az emberi lélekkel, melynél bensőségesebb itt a földön el sem gondolható. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, én- bennem marad és én Őbenne. Amint engem küldött az élő Atya és én élek az Atya által, úgy aki eszik engem, az is él énáltalam“ (Ján. 6, 57—58.). Élni Krisztus által, élni úgy, hogy Krisztusban maradunk és ő mibennünk: merne-e földi halandó ilyen egyesülést remélni Istennel, ha nem maga az Istenember biztosított volna bennünket erről a fenséges tényről? Ó milyen mélyen tekintett bele ebbe a titokzatos életközösségbe az a Szent Pál, ki nem is tudja ezt az egye
