A Győri Püspökség Körlevelei, 1938
Tartalomjegyzék
5 szerénységét. S oda mégis egy Szűzanyát, a szeplőtelent, a malaszttal teljest kéri az isteni Gyermek. A tabernákulum mellé, az eucharisztikus bölcsőhöz és otthona hoz meg engem állít, a papot. Rám bízza magát teljesen. Kezembe teszi le sorsát. Megbízik bennem, hogy megbecsülöm, nem hagyom el, gondját viselem, neki élek egészen. Vele ébredek, első gondolatom hozzá száll s utolsó sóhajom is benne pihen el. Bizalmának nagysága még nyilvánvalóbb lesz előttem, ha meggondolom, mikor adta magát a kenyérszínben kezünkbe. Szent Pál ezt a magasztos percet így vezeti be: Az Űr Jézus azon az éjtszakán, amelyen elárultatott, vévé a kenyeret (Kor. I. 11, 23.) Szenvedésének estéjén, amikor látnia kellett az első papi lelkek gyengeségét, sőt az egyik árulását. S O mégis bízott és bízik papjaiban. Végig látott a történelmen, látta a sok hajótöröttet, de a sok hűségeset is, akik vérükkel pecsételik meg szeretetüket. Akkor adja magát, amikor keresik, hogy elfogják, megkötözzék és halálra vigyék. Akkor lesz önként a szeretet foglya köztünk, hogy módunk legyen szívünk szándéka szerint cselekedni vele. Édes Üdvözítőnk hozzánk való nagy bizalmában nem köt ki semmit, nem ír elő semmit, mikor az Eucharisztiát rendeli s benne ránk bízza magát. Csak egy akarata van: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (Luk. 22, 19.). Azt tegyük, amit Ő tett, hogy köztünk élhessen az eucharisztikus színekben. A szeretet mindig nagylelkű. Megfeledkezik magáról. Nem vár semmit, csak adja magát önzetlenül, mert ez az élete. Accipite. Vegyetek, a tietek akarok lenni egészen. Ez a krisztusi bizalom — hála Istennek — nem csalódott. Ez ihlette és teremtette meg az Egyház gyönyörűséges liturgiáját. Ez inspirálta az adorálók áhítatát és azt a kegyeletes eucharisztikus kultuszt, melynek minden mozzanatában mély hódolat, mégis gyermeki bizalom és baráti vagy je- gyesi odaadás izzik. A krisztusi bizalom a nyitja és forrása az Oltáriszentséget környező kultusz csodálatos gazdagságának és szabadságának, melynek csak egy törvénye van: a szeretet nagylelkűsége és szent merészsége, ahogy az úrnapi dal zengi : Quantum potes, tantum aude, — Quia maior omni laude, — Nec laudare sufficis. Ez a lelkűiét a papi szív ékessége s ez biztosítja bennünk és híveinkben az Eucha risztia diadalát. Az ordinatio magasztos óráján hallottuk a felszentelő püspök ajkáról: Imitamini, quod tractatis! Legnagyobb kiváltságunk, hogy szentmisét mondhatunk. Az eucharisztikus lelkűiét azt várja tőlünk, hogy a mi életünk is állandó, élő szentmise legyen. Három főrésze van a szentmisének: felajánlás, átváltozás, áldozás. Papi életünk felajánlása áldozatkészséget, nagylelkű odaadást kíván tőlünk: Ecce venio, ut faciam voluntatem tuam, Deus meus (Ps. 39, 7—8.). !n spiritu humilitatis et in animo contrito suscipiamur, ahogy minden szentmisében imádkozzuk. Az átvál tozás sürgeti, hogy naponkint haljak meg magamnak és helyt adjak áldott Jézusomnak, hogy Ö éljen bennem. Amint a szentmisében az ostya átváltozik Krisztussá, úgy kell átváltoznunk nekünk is alter Christus-szá, hogy elmondhassuk Szent Pállal: Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem (Gálát. 2, 20.). A communio egyesülést hoz. Az Úr szolgálatára felajánlott és az O kegyelmével átváltozott papi életünk communio ja is egyesítsen bennünket Krisztus eucharisztikus és misztikus testével, a hívekkel, a szegényekkel, a betegekkel, a gyermekekkel, a bűnösökkel. Az eucha
