A Győri Püspökség Körlevelei, 1936
Tartalomjegyzék
6 hatása, amelyet a világ minden részében állandóan hirdetnek. Az Egyház a rábízott igeszolgálatot az egyházi ranglétra különböző fokain elosztott papjai által teljesíti, akiket mindenfelé elküld, hogy annak az igazságnak legyenek apostolai, amely egyedül képes az emberi kultúrát megteremteni, megőrizni és emelni. A pap szava a lelkek mélyébe hatol s ott világosságot gyújt és vigasztalást nyújt; a pap szava a szenvedélyek tomboló viharában is nyugodtan szól, jóságra int és bátran hirdeti az igazságot. Az igazság az emberi élet legnehezebb problémáit is megvilágítja és megoldja. Az erkölcsi jóság pedig semmiféle csapás, még a halál nyomán sem vész el, sőt a halál ellen biztosít és halhatatlanná tesz. Ha sorban megfigyeljük azokat az erkölcsi törvényeket, amelyeket a hivatását hűen teljesítő papnak minél gyakrabban kell hangoztatnia s megfontoljuk azok benső hatóerejét, akkor látjuk csak igazán, mily nagy és jótékony befolyást gyakorol a pap az általános erkölcsi megújhodás és a társadalmi béke érdekében. így különösen akkor, mikor nagyoknak és kicsinyeknek a földi élet múlandóságáról, az anyagi javak ideiglenességéről, a halhatatlan lélek számára a lelki javak kimondhatatlan értékéről beszél, azután az örök Bíró ítéletéről, aki csalhatatlanul biztos szemével a szíveket és veséket vizsgálja s «megfizet mindenkinek cselekedetei szerint».1 Ilyen és hasonló keresztény erkölcsi elvek kiválóan alkalmasak az élvezeteket hajhászó mohó vágynak lehűtésére és az anyagi j avakra mértéktelenül törő kapzsiságnak megfékezésére, amelyek korunkban annyi embert megrontanak és megbecstelenítenek, a társadalom egyes osztályait pedig nem egymás felebaráti megsegítésére, hanem éles osztályharcokra ösztönzik. Mikor folyton jobban elhatalmasodik az önzés, majd mindenfelé dúlnak a viszályok és lesben áll a legsötétebb bosszú, igazán a legidőszerűbb és a legmegfelelőbb prédikálni és fennen hangoztatni az Űr Jézus Krisztus «új parancsát»,1 2 a szeretet parancsát, amely mindenkit egyaránt kötelez, sem nemzeti, sem országhatárokat nem ismer, még az ellenséggel sem tesz kivételt. Már húsz évszázad dicsőséges tapasztalata bizonyítja a papi szónak iidvösséges hatását. Hiszen 1 Máté 16, 27. 2 Ján. 13, 14. az Isten szava visszhangzik benne, amely pedig «hatásos és áthatóbb minden kétélű kardnál». Tehát az is elhat «az elmének és a léleknek eloszlásáig»,1 hősi erényekre serkent és megneveli a legnemesebb szíveket. A keresztény műveltség minden áldása végeredményben a katolikus papság munkájából fakad. Ez már magában is a legjobb reményekre jogosít, pedig még erősebb prófétai beszéd birtokában is vagyunk az Űr Jézus csalhatatlan ígéreteiben.2 Többnyire papok fejlesztik és teljesítik a misz- sziós munkát is, amely az egyháznak Istentől nyert folytonos terjeszkedő képességét bizonyítja. Mint a hit hirdetői és a szeretet gyakorlói, kimondhatatlan fáradalmak közt növelik állandóan Krisztus országának határait. Közbenjáró Isten és az emberek közt. A pap végül abban is folytatja Krisztus munkáját, hogy «az egész éjszakát Isten imádásában tölté»3 és «mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon».4 Mert ő hivatalból a közbenjáró Istennél mindnyájunkért. Kötelessége nemcsak a valóságos oltáráldozatot bemutatni az Istennek, hanem a «dicséret áldozatát» is,6 azaz a közös imádságokat végezni. Nagyrészt a Szentírásból vett zsoltárokkal, könyörgésekkel és himnuszokkal naponként többször is teljesíti az Istent megillető imá- dás szolgálatát és a szükséges könyörgés szolgálatát a vívódó és sokat zaklatott emberekért, akik Isten segítségére ma jobban rászorulnak, mint valaha. Ki tudná megszámlálni a sok rettenetes büntetést, amelyeket a papi imádság a bűnös emberek feje felől elhárít, valamint a számtalan kegyelmet és jótéteményt, amelyet az emberek számára kieszközöl és közvetít? Ha már a magánimádságnak is nagy és bőséges ígéretei vannak az Űr Jézus Krisztus részéről,0 akkor az Egyház — az isteni Megváltó kedvelt jegyese — nevében hivatalosan végzett imádságnak kétségtelenül nagyobb az ereje és foganatja. Azért a keresztény hívek, bár jósorsban nagyon is gyakran megfeledkeznek az Istenről, a természetes ész sugallatából is tudják a bizalommal Isten1 Zsid. 4, 12. 2 II Pét. 1, 19. 3 Luk. 6, 12. 4 Zsid. 7, 25. 6 Zsolt. 49, 14. 6 Máté 7, 7—11. Márk 11, 24. Luk. 11, 9—13.