A Győri Püspökség Körlevelei, 1936
Tartalomjegyzék
19 tör az ég felé ; ha tapasztalják, hogy szüleik részvétet éreznek felebarátjaik nyomorában és a szegényeknek alamizsnát adnak a sokból vagy kevésből, mit magukénak mondhatnak : akkor nagyon is valószínű, hogy amíg a gyermekek valameny- nyien igyekeznek majd a szülői példát követni, egyik-másik meghallja lelkében az isteni Mester hívását: «Jöjj utánam» és «emberhalásszá teszlek téged».1 Boldogok a szülők, akik — ha nem is maguk esdették le az Istentől fiaik számára a hivatás kegyelmét, ami korábbi és nagyobb hitű időkben gyakrabban megesett, mint most — legalább akadályt ne gördítsenek az isteni hívás útjába, sőt különös kitüntetésként és a jó Istennek családjuk iránt való szeretete zálogaként fogadják. Sajnos, a magukat egyébként jó katolikusoknak valló szülők között is sokan akadnak -— különösen a társadalom magasabb és műveltebb rétegeiben, — akik nemcsak félnek gyermekemet Isten szolgálatára szentelni, hanem fiaik hivatásával bűnös úton is szembeszállnak s így dédelgetett gyermeküknek nemcsak a hivatását, hanem hitét és örök boldogságát is veszélyeztetik. Az ilyen rossz példák miatt a társadalom előkelőbb családjai bizony igen kevés ifjút adnak a papságnak, ami most éppen oly kevésbbé válik becsületükre, mint a múltban tanúsított viselkedésük, amikor alkalmatlan vagy ellenszegülő fiaikat az egyházi pályára kén}'szeretették. Igaz ugyan, hogy a modern élet számtalan szórakozása s különösen a nagy városokban a romlást siettető bűnös kísértések, azonkívül sok helyen az iskolák a legfőbb okai, amiért az előkelő és gazdag családokban nem hajlanak az Isten hívására. De a kevés hivatás bizony amellett is nyilvánvaló bizonyság, hogy ezekben a családokban az erős hit megfogyatkozott. Pedig hosszú és siralmas tapasztalat igazolja, hogy az elárult hivatás — ne tartsák e jelzőt túlszigorúnak ■— igen sok könnynek a forrása szokott lenni nemcsak a gyermekeknél, hanem a szülőknél is. Adja Isten, hogy a könnyek ne jöjjenek oly későn, hogy örökké folyjanak. Atyai szózat a papsághoz. Most pedig — kedves fiaink — egyenesen hozzátok intézzük atyai szavumcat, a Magasságbeli papjaihoz, az egész földkerekségén működő világi 1 Máté 4, 19. és szerzetes papokhoz. Akik «örömünk és dicsőségünk»1 vagytok, akik «a nap terhét és hevét»2 férfiasán és nagylelkűen viselitek, Nekünk és a püspökségben testvéreinknek Krisztus nyájának legeltetésében segítséget nyújtotok, hozzátok fordulunk a hála szavával fáradhatatlan munkásságtokért, valamint atyai intelmeinkkel, amelyeket a kor szükségletei javallanak. Minél hajlamosabb a korszellem, annál nagyobb lendületet és készséget követel tőletek, akik «a föld sava és a világ világossága»3 vagytok. De hogy nehéz munkátok Isten áldása és kegyelme nyomán bőséges gyümölcsöt teremjen, szentül éljetek. Az életszentség —- mint a katolikus pap legfőbb ékessége — annyira fontos, hogy nélküle a többi lelki kiválóságok teljesen erőtlenek, míg egyedül vele — minden más kiválóság nélkül — csodákat lehet művelni. Bizonyságul csak két példát idézünk. Copertinoi Szent Józsefet és a legújabb időből az igénytelen ars-i plébánost Yianney Szent Jánost, akit Mi az összes lelkipásztorok példaképévé és égi pártfogójává tettünk. A nemzetek apostolával együtt intünk titeket: «nézzétek meghívástokat»4, mert ha az isteni meghivatást jól megfontoljátok, napról-napra jobban megbecsülitek a kegyelmet, amelyet a papirendben a fölszenteléskor kaptatok, fokozatosan fölbuz- dultok, hogy «ahhoz a hivatáshoz méltón éljetek, melyet nyertetek».5 Ilyirányú jószándékotok teljesítésében megbecsülhetetlen segítséget nyújthat nektek az az eszköz, amelyet szentéletű elődünk — X. Pius pápa — a papsághoz írt intelmében,6 ebben a jámbor és meleg intelemben, amelynek újra és újra olvasását Mi is nagyon ajánljuk, első helyre tesz, mint legalkalmasabbat a papi kegyelem megőrzése és gyarapítása céljából, s amelyet különböző alkalmakkor, különösen «Meus Nostra»7 kezdetű apostoli körlevelünkben az összes keresztény híveknek, de leginkább a papoknak figyelmébe ajánlottunk, tudniillik a lelkigyakorlatok tartása. S amint aranymisénk jubileumi évének végén az ünnepi évforduló emlékére nem 1 I Tessz. 2, 20. 2 Máté 20, 12. 3 Máté 5, 13—14. 4 I Kor. 1, 26. 6 Ef. 4, 1. 6 Exhortatio ad clerum catholicum. A. A. S. vol. 41. pp. 555—577. 7 A. A. S. vol. 21. pp. 689—706.
