A Győri Püspökség Körlevelei, 1936

Tartalomjegyzék

46 1523. isk. sz. 1936. Beiratási díjakról készítendő kimutatás tárgyában. J 1923. sz. Csorna szabad adomá­nyozást! plébánia. nai szolgálat a helyettes- (kisegítő-) és segédtanítói szolgálat közé esik, feltéve, hogy a kétféle szolgálat között nincs 30 napot meghaladó megszakítás. Ez a segédtanítói szolgálat rendszeresítése tár­gyában alkotott, törvényes felhatalmazás­sal kiadott vonatkozó rendelet szellemé­ből s intentióiból és a jelen körrendele- tem elején hivatkozott 73.813/1934. számú körrendeletemben foglaltakból is követ­kezik, de méltánytalan is volna, ha az egyébként egyfolytában teljesített tanítói szolgálat (helyettes-, [kisegítő-] és segéd­tanítói szolgálat) azért tekintetnék meg­szakítódnak, mert a tanító a két szolgálat közötti időben katonai szolgálatnak tett eleget. Budapest, 1936. évi szeptember hó 7-én. A miniszter helyett: dr. Tasnádi Nagy András s. k., államtitkár. A folyó évi VI. számú körlevélben közöltem a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak a kir. tanfelügyelők­höz a beiratási díjak tárgyában intézett 58.874/1936. VI. számú rendeletét. A rendelet harmadik bekezdése fel­sorolja azokat a rovatokat, amelyeket a beiratási díjakról készített kimutatásnak tartalmaznia kell. Ezek közül a 6. rova­tot a 65.615/1936. VI. számú rendelet szerint jövőben így kell jelezni: annak a napnak feljegyzése, amely napon az esedékes összeget az iskola az egyházi főhatóság csekkszámlájára (pénztárába) befizette. Galánthai Esterházy Pál herceg úr őfőméltósága, mint a herceg Esterházy Pál nádor által alapított hitbizomány ezidő- szerinti birtokosa, a csornai kegyúri ter- heknek, úgymint a plébániatemplom és a plébánia épületek építésére és fenntar­tására vonatkozó kegyúri terheknek meg­váltása címén a csornai róm. kát. egy­háznak kegyúri váltságalap céljára örökre és visszavonhatatlanul 40 katasztrális hold kiterjedésű szántót adott át olyképpen, hogy ez az ingatlan mint külön kegyúri váltságalap kezeltessék, és annak jöve­delme a csornai kegyúri terhek fedezésére fordíttassék. A kegyúri terhek megváltásá­val a kegyuraság megszűnt, és a plébánia­javadalom szabad adományozásúvá vált. Egy évtizedes fáradságos munkával im­már befejeződött a pásztori (posta: Szil­sárkány, Sopronmegye) missziósház épí­tése, s az épület a legszükségesebbekkel felszerelve készen várja a lazarista szer­zeteseket, akik ádvent első vasárnapjára érkeznek Pásztoriba. Felkérem Tdő Pap­jaimat: fogadják őket szíves szeretetükbe, s messzemenő támogatásukkal tegyék le­hetővé számukra, hogy köztünk élve mi­nél szélesebb rétegekben lehessenek Isten gazdag kegyelmének osztogatói. A győrgyárvárosi egyházközség és Győr szab. kir. város szociálpolitikai ügyosztá­lyának együttes kezdeményezésére, s az egri érsek úr őnagyméltósága kegyes hozzájárulásával 6 szegénygondozó nővér telepedett le Győrött azzal a megbízatás­sal, hogy a város szegényügyét az egri norma szerint kézbevegye és intézze. — Áldozatos munkájukhoz főpásztori szere­tettel kérem Tdő Papjaim és Híveim hat­hatós támogatását. Egyházmegyénk részletekben közre­bocsátandó történetének első kötete A győri székesegyház története címmel most hagyja el a sajtót. Szerzője, Bedy Vince dr. nagyprépost, egyházmegyénk múltjának fáradhatatlan kutatója, hiteles okiratokra támaszkodva adja és meggyőző magyarázatokkal kíséri benne mindazt, amit székesegyházunkra vonatkozólag ed­dig fellelni sikerült. A kötetet azzal az érzéssel küldöm meg Tdő Papjaimnak I924.sz. Megnyílik a pásztori missziós­ház. 1925. sz. Szegény­gondozó Nővérek Győrött. 1926. SZ. Egyház­megyénk történeté­nek I. kö­tete.

Next

/
Thumbnails
Contents