A Győri Püspökség Körlevelei, 1936

Tartalomjegyzék

44 tos célnak figyelembevételével, hogy az espereskerületi tanácsok feladata a köz­vetlen indítás és az ellenőrzés az egy­házközségek munkálkodásában. 2. Amennyiben az espereskerületi taná­csok előadóinak megújítása szükséges, ez is történjék meg az espereskerületi tanács legközelebbi ülésén. Mind a tanácstagok, mind pedig az öt előadó névjegyzékét (név, állás, lakás) a megújítás után hala­déktalanul meg kell küldeni az Egyház- megyei Hatósághoz. 3. A tél folyamán az alább közölt ter­vezet szerint tartassák értekezlet egy-egy esperesi kerület egyházközségeinek rész­vételével. Ezekre a gyűlésekre az egyház- községek ne nagy tömegekben vonulja­nak fel, hanem minden egyházközségből menjen el az a néhány férfi és nő, akik­nek munkájára számítani lehet, és akik alkalmasak a vezetői tevékenységre. Men­jen el egyúttal minden egyházközségből néhány legény és nagyleány is a tanítók és tanítónők vezetésével. Ezeken a gyű­léseken három értekezlet volna tartandó: egy az egyházközségi vezetők részére (ez lehetne egyúttal az espereskerületi tanács ülése is), egy a fiatalemberek és egy a leányok részére. Ezeknek a gyűléseknek tervezete a következő: 1936. november 23; Csorna, „ 24. Magyarkeresztur, „ 26. Komárom, „ 30. Magyaróvár, december 1. Moson, „ 3. Pér, . 9- Kóny, „ 10. Szany, „ 14. Sopron, „ 15. Nagycenk, „ 16. Lövő, 1937. január 4. Lébény, . 7. Tét, „ 11. Csepreg, „ 12. Iván, 1937. január 14. Székesegyházi esp. kerület, „ 18. Fertőszéplak, „ 19. Kapuvár, „ 20. Beled, „ 25. Kisbér, „ 26. Bánhida, „ 28. Tata. Amennyiben valamelyik esperesi kerü­letnek a kijelölt nap nem volna meg­felelő, átteheti gyűlését más olyan napra, amelyen másik esperesi kerület nem tart gyűlést. Felhívom a kerületi espereseket, hogy kellőképen készítsék elő a gyűléseket, je­löljék ki a helyet és az időpontokat, s minderről idejében értesítsék az Actio Catholica egyházmegyei igazgatóját (Né­meth János, Győr, Vörösmarty-utca 6.), mert feltétlenül kívánatos a munka egy­öntetűsége érdekében, hogy vagy az egy­házmegyei igazgató, vagy valaki az egy­házmegyei vezetőség részéről az esperesi kerületek gyűlésén részt vegyen. 4. Elrendelem, hogy haladéktalanul ala­kíttassák meg a Szivgárda azokban az elemi iskolákban, amelyekben eddig még nem alakult meg. A Szívgárdák eredmé­nyes működése érdekében szükségesnek látszik, hogy az egyes csoportok ne le­gyenek nagy taglétszámúak, épen ezért a szükségesség szerint egy iskolában ala­kíttassák több csoport is. Egy csoportnak taglétszáma lehetőleg ne haladja meg az ötvenet. Szeretettel felkérem tanítóimat, hogy a Szívgárdák vezetésében legyenek teljes mértékben a plébánosok segítségére. A Szívgárdák megalakítását és azok mű­ködését az esperesek kísérjék figyelem­mel, s az esetleges hiányokról tegyenek jelentést az Egyházmegyei Hatóságnak. 5. Az összes hittanárok tartsák meg növendékeikkel azt a két ünnepséget, amelyet az Actio Catholica Országos El­nöksége a Krisztus Király-ünnepséghez

Next

/
Thumbnails
Contents