A Győri Püspökség Körlevelei, 1935

Tartalomjegyzék

25

életnek sok gondja úgyis csak fogyasztja erőinket, emészti és felőrli idegeinket. Egyedül Krisztus az, aki állandóan ad, adja erejét és békéjét: „Nem miként a világ adja, adom én nektek“ (Ján. 14, 27.).

Nem mernénk sürgetni a gyakori szentáldozást, ha Krisztus is olyan sürgetőleg nem parancsolta volna: „Én vagyok az élő kenyér, mely mennyből szállott alá. Ha valaki e kenyérből eszik, örökké él... Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az O vérét, nem leszen élet tibenneteku (Ján. 6, 51—54). Az élet kenyere kapcsol bele minket Krisztus titokzatos testének vérkeringésébe. Ö a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők. Amint a szőlővesszőnek nincs magában élete, hacsak nem marad a szőlőtőn, úgy mi is csak akkor élünk természetfölötti életet, ha megmaradunk az ő szeretetében: „ Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne“ (Ján. 6, 57.).

Az Úr Jézus szelíd hívásán, máskor sürgető parancsán kívül az Oltáriszentség vételéhez utal minket az emberi gyengeség és az életszükséglet is. Erőtlenségünkben kihez forduljunk, az élet és a lélek nagy kérdéseire megnyugtató feleletet ugyan kitől várhatunk ? Az Úr Jézus kafarnaumi beszédében megígérte az Oltáriszentséget, és e beszéd hatása alatt, mint az élet követelménye hangzik Szent Péter apostol bátor hitvallása: „Uram! Kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak“ (Ján. 6, 69.). Tehát nemcsak a parancs, hanem az életszükséglet is Hozzád utal minket, mikor meg- érezzük, hogy az örök élet igéit és az élet kenyerét egyedül Te adhatod nekünk.

Mikor az izraeliták Egyiptomból szabadulva negyven évig a Sinai pusztában vándoroltak, Isten égből hulló mannával

táplálta őket. Aki nem gyűjtött belőle mindennap, az éhezett, és nem bírta az utat az Ígéret földje felé. így vagyunk a szentáldozással is. Ez nem az erény jutalma, nem a jámborság és életszentség koronája, hanem a jámborság, lelkierő és élelszentség eszközlője, kenyere. Nem azért áldozunk, mert már tökéletesek, szentek vagyunk, hanem azért, mert még nagy üt van előttünk, és mi a keresztény tökéletességnek ezen az útján előrehaladni akarunk. Amint a mindennapi kenyér a testi életnek, úgy a szentáldozás a lelkiéletnek szükséges feltétele. Ha nem áldozunk, lelkiéletünk gyengül meg. Amint a természetes életben nincs ugrás, hanem csak lassú fejlődés, és amint a természet életrendjében is nem az egyszeri étkezés teszi a gyermeket felnőtté, hanem a rendszeres táplálkozás, és nem az egyszeri esőzés és napsütés érleli meg az aratást és a szüretet, hanem a gyakori harmatozás, esőzés és napsütés, úgy a kegyelmi élet kifejlődéséhez is gyakori harmatozásra, lelki táplálkozásra van szükség. Minden élet táplálásra szorul, így a kegyelmi élet is. A lélek és a szellem is táplálkozik. „Nemcsak kenyérrel él az emberu (Máté 4, 4.), mondotta az Úr Jézus, mert nemcsak teste van az embernek, hanem lelke is. Azért nemcsak raktárak és csűrök vannak, hanem vannak templomok, iskolák, van irodalom és művészet is. Az Isten fiaihoz méltó élethez is kell táplálék. „Honnét vegyünk kenyeret“ ehhez? (Ján. 6, 5.) Az Úr Jézusnak erre is volt gondja. Vianney Szent János írja: „Midőn az Isten táplálni akarta lelkünket, amelyet saját életének részesévé tett, végig tekintett az egész mindenségen, és nem talált semmi mást, ami képes lenne a lelket táplálni, mint önmagát. Ekkor átadta önmagát, és pedig teljesen". Ez volt Krisztus élettartalma és életcélja. „Én va-