A Győri Püspökség Körlevelei, 1933
Tartalomjegyzék
49 Hitler föllépésekor az Internationale pro- letarische Freidenker szervezete milliós példányszámban megjelenő lapjával moszkvai mintára már Berlinben istenkáromló körmeneteket rendezett. Ha ezt a kis korképet odatesszük az egyházat minden időkben sürgető nagy kötelesség mellé, amelyre a hitterjesztés krisztusi parancsa kötelezi, ha meggondoljuk, hogy a föld 1850 milliónyi lakosából mindössze kb. 350 millió a katholikus és több mint 1000 millió pogány, mindenképen magunkévá kell tennünk Szentséges Atyánknak hatalmas intését: „Életünk folyamán nem gondolhatunk elég gyakran arra a nagy felelősségre, mely mindnyájunkat terhel, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el a mi mulasztásunk vagy nagylelkűségünk hiánya miatt; hogy egyetlen hitterjesztő se kényszerüljön munkáját abbahagyni az eszközök hiánya miatt, melyeket rendelkezésükre bocsáthatnánk." Az áldozatkészséget sürgető szózatra — mintha hallanám az ellenvetést: — Nehéz ügy ez kérem! Mi megértjük, hogy a missziók támogatása becsületbeli ügye minden katolikusnak, de tessék ma akármilyen címen adományokat gyűjteni. Ma, amikor akkora a nyomorúság, hogy akárhány falusi házban eseményszámba megy még a rézgaras is. Adnánk, gyűj- tenénk mi szívesen, de honnét ? Hát mindenesetre csak onnét kérünk, ahol van. S hogy akad ilyen ház még Magyarországon is, mutatja a statisztika, amely szerint hazánkban fejenkint és évenkint huszonkilenc pengő esik alkoholfogyasztásra, tizenhét pengő pedig dohányzásra. S a missziókra? — Fejenkint és évenkint alig esik több két fillérnél. Meg kell értetnünk híveinkkel, hogy a missziók támogatása mindnyájunk közös ügye, erre a célra nem ad sem zsidó, sem hitetlen: ez a mi adónk, amelynek fizetése lelkiismeretbeli kötelesség. Százezrekből adományt adni nem nehéz, de szegénységben filléreket juttatni: ez áldo- dat, ami kedves Isten előtt. Ne várjuk az evangélium terjesztését a világ gazdagjaitól: az evangélium már megjelenésekor a szegények evangéliuma volt, melyet a szegények hirdettek a szegényeknek. Naggyá, hódítóvá nem Nagy Konstantin, nem a császárok kegye tette a kereszténységet, hanem az első keresztényeknek, ezeknek a csupa szegényeknek legyőzhetetlen szolidaritása s amint az evangéliumból tudjuk, Krisztus tetszését, az Isten erejét nem a módosak odavetett fölöslege, hanem a szegény özvegy két fillérje, szájától elvont garasa vonja bele az eszme hódító lendületébe. Senkinek eszébe nem jut tagadni, hogy nagy a nyomorúság idehaza s ezer helye volna itthon minden fillérnek. De ép a nyomorúság tanítson s indítson bennünket, hogy az ínségben szolidárisak legyünk azokkal a milliókkal, akik testvéreink, akik ugyanazon mennyei Atyának gyermekei s akikért ép úgy ömlött Krisztus vére, akár a mi lelkűnkért. Bennünket ínségben, kínban, szenvedésben, elmúlásban vigasztal és vezet a keresztre- feszített Krisztus és az örökéletbe vetett keresztényi bizalom, de milyen vigasztalan, emberhez nem méltó azoknak a millióknak vergődése, kik Istent, Krisztust, lélek halhatatlanságát és az örök életet nem ismernek, akik az élet keresztje alatt leroskadva nem tudnak odaborulni a Megváltó keresztjéhez és a Fájdalmas Anya vigasztaló édesanyai öléhez. Ki tagadná : nehéz a nyomorúság, a testi szegénység keresztje, de mennyivel nyomasztóbb ennél az életet minden értelmétől megfosztó szellemi és erkölcsi nyomor, melyben pogány testvéreink sínylődnek. Mi, ha nélkülözések közepette is, de mégis csak emberi életet élünk, míg ezek a szerencsétlen százmilliók a halhatatlan Isten he
