A Győri Püspökség Körlevelei, 1932
Tartalomjegyzék
3 kunkra tóiul az Ür Jézusnak szomorú panasza : «E világ fiai okosabbak a maguk nemében a világosság fiainál». (Luk. 16, 8.) Ördögi propaganda. Az istentelenek mozgalmának alapítói és vezérei a mai gazdasági válságot kihasználják. Ördögi okoskodással az Istent és a vallást teszik felelőssé a nép előtt a nagy bajokért. Jézus Krisztusnak, a Megváltónak szent keresztjét, az alázatosság és szegénység jelvényét, a modern imperializmus jeleivel egysorba állítják, mintha a vallás szövetségese volna azoknak a sötét hatalmaknak, amelyek a sok bajt az emberiségre zúdították. S ezen a módon bizony végzetes sikerrel törnek a céljuk felé, hogy a kenyérharcot, a földtulajdonért, igazságos bérért, a tisztességes lakásért, az emberhez méltó létért folyó küzdelmet összekapcsolják az Isten ellen indított harcukkal. Az emberi jogos követeléseket és a legalacsonyabb ösztönöket egyaránt a leg- lelkiismeretlenebbül úgy használják ki, amint céljuknak a legjobban megfelel. Szerintük az örök isteni törvények ellentétben állnak az emberiség boldogulásával, holott annak éppen a létrehozó okai és a legbiztosabb megőrzői. S bizony az emberi erők még a legmodernebb technikai eszközökkel fölszerelve sem tudnak a mindenható Isten akaratával szemben új és állítólag jobb világrendet teremteni. Végtelenül szomorú, hogy az emberek nagy tömegei mégis fölülnek ennek a mesének s az igazság fejreállításával azt hiszik, hogy a létért és a kultúráért küzdenek az Isten és a vallás ellen fenekedvén. A támadás nem egyedül a katolikus vallás ellen irányul, hanem az összes vallások ellen, amelyek az Istent, mint a látható világ teremtőjét és kormányzóját elismerik. S a titkos társaságok, amelyek természetüknél fogva az Isten és az Egyház ellenségei, akárhogyan hívják is őket, készségesen nyújtanak támogatást s még szítják azt az őrült gyűlölséget, amely egyetlen társadalmi osztálynak sem hozhat békét és boldogságot, hanem biztosan megássa az összes nemzeteknek a sírját. Mikor az istentagadóknak ez a legújabb mozgalma a legveszedelmesebb emberi ösztönöket fölszabadítja, szemérmetlen nyíltsággal hirdeti, hogy a földön nem lesz béke és boldogság, míg a vallásnak utolsó nyomát is el nem taposták és annak utolsó képviselőjét meg nem ölték. Mintha bizony örökre elhallgattatni tudnók a mindenség csodálatos nagy hangversenyét is, amelyben a teremtmények hirdetik az Isten dicsőségét. (Zsolt. 18, 2.) A védekezés szüksége. Jól tudjuk — Tisztelendő Testvérek —, hogy mindezek a törekvések meghiúsulnak, mert az általa választott időben biztosan «fölkel az Isten és elszélednek az ő ellenségei». (Zsolt. 67, 2.) Tudjuk, hogy a pokol kapui erőt nem vesznek (Máté 16, 18.), hogy az isteni Üdvözítő a jövendölés szerint «megveri a földet az ő szája vesszejével és ajkai lehelletével megöli az istentelent (íz. 11, 4.), s hogy az istentelen embereknek rettenetes lesz az órájuk, amelyben az élő Isten kezeibe esnek». (Zsid. 10, 31.) S az Isten és az Egyház végső győzelmének törhetetlen reményét az Úr végtelen jóságának kegyelméből naponkint csak megerősíti bennünk megszámlálhatatlan lelkeknek nemes, vallásos buzgó- sága a világ minden részén és a társadalom minden osztályában. A Szentlélek Úristen hatalmas árama járja be most az egész világot s különösen az ifjúság lelkét ragadja a legmagasabb keresztény eszmények felé, fölemeli őket minden emberi tekintet fölé és a leghősiesebb áldozatokra képesíti. Az Isten lehellete érinti az összes lelkeket még akaratuk ellenére is, megrendíti őket bensejökben s beléjök oltja a szomjúságot Isten után, még ha nem merik is bevallani ezt a szomjúságot. A Mi fölszólításunkat a világi emberekhez, amelyben őket a Katolikus Akció-hoz csatlakozásra és az apostoli papság munkájában részvételre meghívtuk, az egész világon számtalanon fogadták meg engedelmes és készséges lélekkel. S úgy a városokban, mint a falvakon folyton növekszik azoknak a száma, akik teljes erővel hirdetik a keresztény elveket s azok érvényesítését sürgetik még a közéletben is, szavaikat pedig megerősíteni igyekeznek szeplőtelenül tiszta életöknek példájával. Mégis — Tisztelendő Testvérek — annyi gonoszságnak, a legszentebb hagyományok földúlásának, a halhatatlan lelkek pusztulásának, az isteni Föl- ség szörnyű megbántásának láttára nem bírjuk elfojtani keserű fájdalmunkat, nem tudunk hallgatni s apostoli szívünk minden erejével védelmére nem kelni az Isten eltaposott jogainak és az Istenre föltétlenül rászoruló emberi szív legszentebb érzelmeinek. Annál is inkább, mert az ördögtől meg
