A Győri Püspökség Körlevelei, 1932

Tartalomjegyzék

33 332. isk. sz. Beiratási díjak tár­gyában. A nm. püspöki karnak a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrralJJJtörtént megállapodása következtében a katholikus elemi iskolák beiratási díjainak interná- tusi célokat szolgáló felerésze kizárólag katholikus internátusok céljait fogja szolgálni, amely internátusokban kath. elemi iskolai tanerők gyermekei fognak elhelyezést találni. A nm. vallás- és köz- oktatásügyi miniszter úr vonatkozó ren­deleté 63.888/1932. Vili. f. szám alatt megjelent a hivatalos lapban. Mivel így az eddig fennállott aggályok megszűntek, a f. évi II. számú körlevelemben 39. isk. sz. alatt közölt rendelkezésemet hatályon kívül helyezve, felhívom az iskolaszéki elnök urakat, hogy a jövőben a beiratási díjaknak hivatkozott felerészét újból a minisztériumba küldjék. A postatakarék­pénztári csekk-számla száma: 65.395., cime: Katholikus Tanítói Internátusok Alapja. A beiratási díjak másik fele a szegény iskolás gyermekek tankönyvsegély alap­jára fordítandó. Minthogy a beiratási díjak ezen kétirányú rendeltetését törvény írja elő, a rendelkezésektől eltérni nem szabad. Tehát sem a tanügyi lapok vagy folyó­iratok, sem egyéb tanügyi könyvek (pl. vezérkönyvek vagy egyebek a tanítói könyvtár részére) a beiratási díjak terhére jövőben el nem számolhatók, kivéve a korábbi időkből még fennálló tartozáso­kat, de ezek is csak a tankönyvek cél­jára szolgáló második félrész terhére tör- leszthetők. A tanügyi lapok közül a Nemzetnevelés és a Néptanítók Lapja az iskolai költségvetésbe felvehetők. Az inter- nátusokra eső rész beküldése alól felmen­tésnek nincs helye, a minisztérium azt min­den iskolától be fogja követelni. JA beira­tási díj 1 pengő s csak a mindennapi elemi iskolai tanulóktól szedhető. A szegények­nek a beiratási díj elengedhető. Az ura­dalom nem kötelezhető arra, hogy az évi béresek gyermekei után a beiratási díjat megfizesse. Tájékoztatásul megjegyzem, hogy a mi­niszteri rendelet a gyermekeknek átlagban körülbelül 20% át veszi számításba, mint amennyinek a beiratási díj szegénység cí­mén elengedhető. A mai különösen súlyos helyzetben ezen százalék természetesen magasabb is lehet, arra azonban mégis törekedni kell, hogy a túlenyhe elbírálás kerültessék. Az iskolafenntartó jogosítva van a beiratási díjaknak megváltására és a megváltási összegnek az iskolai költség- vetésbe való beállítására. Tudomás és miheztartás végett közzé­teszem a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 1337—1932. 11. számú intézvényét. Nagyméltóságu Püspök Ur! i A m. kir. kereskedelemügyi miniszter úr folyó évi június hó 20 án 133.511— XI.—1932. szám alatt kelt átiratában ar­ról értesít, hogy a jótékonycélu vásáro­kat, minthogy azok engedélyezésének semmiféle törvényes alapja nincs, mód­jában volna betiltani. Felmerült azonban több oldalról az a kívánság, hogy a jelenlegi gazdasági vál­ság idején fokozottabb mértékben igénybe vett s rossz anyagi helyzetben lévő jóté­konycélu egyesületekre, valamint az egy­házakra való tekintettel a jótékonycélu vásárok betiltásának végső eszközéhez ne nyúljon. Ennek folytán a nevezett minisz­ter úr a jótékonycélu vásárok teljes be­tiltásától hajlandó eltekinteni, azonban azokat a kereskedelem és ipar mai vál­ságos helyzetében feltétlenül szükebb ke­retek közé kell szorítani és különösen elejét kell venni annak, hogy ezeknek a jótékonycélu vásároknak rendezői a rek­lámnak a rendes üzleti életben meg nem engedett eszközeivel és széleskörű társa­• 402. isk. sz. Jótékony­célú vásárok engedé- yezésének feltételei.

Next

/
Thumbnails
Contents