A Győri Püspökség Körlevelei, 1932
Tartalomjegyzék
11 világosan következik ebből, hogy azoknak megszerzéséhez is joga van. Az egyházi törvénykönyv ezt a jogot több kánonban (1355, 1410, 1482, 1496, 1504, 1505, 1507) kodifikálja. A magyar állam törvényeiben a róm. kath. Egyházat, mint önálló, tökéletes társaságot mindig elismerte s ezzel az egyháznak önadóztatási jogát nemcsak hallgatólagosan, hanem később jogszokások és kifejezett jogszabályok utján tudomásul vette, aminthogy nem vitás, hogy a magyar állam az egyházjogot jogforrásként mindig elismerte és elismeri valameddig az az állami törvényekkel nem ellenkezik. Szent István törvénykönyvében (II. 1. II. c. 2 art.) az Egyháznak ezt a jogát e szavakkal ismeri el: „Episcopi habeant potestatem res ecclesiasticas providere, regere, gubernare atque dispensare secundum canonum auctoritatem." Az Egyház ezt a jogát az állam tudomásával, beleegyezésével és jogi támogatásával mindig gyakorolta A párbér, deputatum, melyet a hívek évszázadok óta fizettek az egyházi személyzetnek s melynek behajtásához az állam jogsegélyt nyújtott s nyújt is, nem más, mint az egyházi önadóztatásnak bizonyos módja, amelyre az igazságügyminiszter úrnak 72.534/929. I. M. II. sz. alatt a pénz- ügyminszterhez intézett átirata szerint is rá lehet építeni az Egyház adóztatási jogát. Az 1869. XXXVII. t.-c. 11. §-a tételesen is elismeri az Egyház adóztatási jogát az iskolák fenntartására vonatkozóan, amikor így rendelkezik: „A hitfelekeze- tek mindazon községekben, hol híveik laknak, saját erejükből tarthatnak fenn és állíthatnak fel nyilvános népoktatási intézeteket; az ily tanintézetek felállítására és fenntartására híveik anyagi hozzájárulását a saját képviseletük által meghatározandó módon és arányban, amint eddig szokásban volt, ezentúl is igénybe vehetik." A törvény tehát a meglevő jogállapotot újra kodifikálja és érvényben hagyja. Az igazságügyminiszter úr fent- idézett átiratában ezt a törvényt is olyan jogi alapnak tekinti, melyből az Egyház adóztatási jogára lehet következtetni. Minthogy ez a törvény a népiskolai közoktatás tárgyában hozatott, nem terjeszkedhetett ki arra a jogszokásra, melynek alapján az Egyház nemcsak iskolai, hanem felekezeti célra is igénybevette a hívek adóit. A nem katholikus felekezetek ezt a kiterjesztett jogot az 1790/1. XXVI. és az 1868. IX. törvénycikkekben nyerték meg az államtól. A róm. kath. Egyház ezt nem kérte, mert már Szent István törvényeiben megkapta és azóta ellentmondás nélkül állami jogsegéllyel gyakorolta. Eltekintve ezektől a jogtörténeti fejtegetésektől, a m. kir. kormány már több mint tiz esztendeje kifejezetten és tételes intézkedésekkel is elismeri a róm. kath. Egyháznak adóztatási jogát. „A budapesti katholikus egyházközségek szabályzatát", mely a kath. egyház- községek adóztatási jogáról is szól, hivatali elődöm 1920. évi március hó 2-án 18.392/920. A—1. sz. alatt, „A budapesti róm. kath. egyházközségek egyházi adójának szabályzatát" pedig 51.283/924. I. ü. o. sz. alatt hagyta jóvá. Ugyanezt a szabályzatot, melyet Budapest székes- főváros 1924. november hó 19-én tartott ülésén, mint kegyúr elfogadott, a belügyminiszter 2337/925. IV. sz. alatt kelt leiratával szintén jóváhagyta. A kath. egyházközségek igazgatásának országos szabályzatát pedig, mely az egyházi adóztatást szintén tárgyalja és szabályozza, a minisztertanácsnak 1920. évi julius 27-én hozott határozata alapján egyik hivatali elődöm 1920. évi julius hó 29-én 72.103/920. sz. alatt, a másik
