A Győri Püspökség Körlevelei, 1930
Tartalomjegyzék
Lelkipásztori buzgósága- 13 — nyilvánosságra szánt irataiban és leveleiben menynyire törekedett az esetleg őt érhető dicséreteket a minden jónak legfőbb okára áthárítani, akit egyedül illet a dicséret. Hogyan bátorított és az igazság határain belül magasztalt másokat, tisztelte püspöktársait, különösen a régi nagyokat, mint Cipriánt és Nazianzi Gergelyt, Hiláriust és Aranyszájú Jánost, különösen a hitben mesterét — Ambrust, akit atyjaként tisztelt s gyakran emlegette tanításait és példáját. De mint az istenszeretettől elválaszthatatlan erény, kiváltképen a lelkek szeretete lángolt benne, leginkább ama lelkeké, akiknek hivatalból a főpásztora volt. Amióta az Isten sugallatából, Valerius püspök •bizalmából és a nép választása folytán pappá lett s azután a hippói püspöki széket elfoglalta, minden erejével odatörekedett, hogy a nyáját az igaz tannak eledelével táplálva és a farkasok támadásai ellen megvédve, az örök boldogságra elvezesse. Keményen üldözte az eretnekségeket, de szerette a tévelygő embereket. Népét óvta az akkori manicheusok, donatisták, pelagiánusok és ariánu- sok hamisságaitól. Ezeket úgy cáfolta, hogy necsak a hamis tanok terjedését akadályozza és a félre- vezetteket visszahódítsa, hanem magukat az eretnek tanítókat is az egyházba visszaterelje. Azért a vitára, akár a nyilvános vitára mindig készen állott, mert az Isten segítségében, az igazságnak benső erejében és meggyőző hatásában, valamint a népnek állhatatosságában nagyon bízott. Mikor az eretnekek írásai hozzá jutottak, késedelem nélkül egyenkint megcáfolta azokat. Nem tudták őt elundorítani vagy letörni a legostobább nézetek, a vitatkozás kellemetlenségei, az ellenfelek konok- sága és bántalmai. Bár az igazságért hevesen harcba szállt, szakadatlanul kérte az Istentől ellenfeleinek javulását, akik iránt jóindulattal és keresztény szeretettel viseltetett. Irataiból kitűnik, milyen szelíden és meggyőzően szólott hozzájuk : «Azok dühöngjenek ellenetek, akik nem tudják, mily nehéz munka az igazságot megtalálni és a tévedést elkerülni. Azok dühöngjenek ellenetek, akik nem tudják, mennyire ritkán sikerül és mekkora erőfeszítést igényel a testnek ábrándképeit a jámbor lélek higgadtságával kiirtani. Végül azok dühöngjenek ellenetek, akiket a ti tévedésiek soha meg nem ejtett. Én azonban, aki sokáig és sokat hányódtam, míg végre megismerhettem, mi a valódi igazság, amely hívságos meséktől megtisztítva érthető ...; aki azokat az összes képzelődéseket, amelyek titeket a megszokás erejével is behálózva és rabságban tartanak, kíváncsian kutattam, figyelmesen hallgattam, sőt vakmerőén elhittem, másoknak tolakodva ajánlottam és mások ellen konokul és lelkesen védtem, ellenetek sehogyan sem dühönghetek, hanem úgy kell eltűrnöm titeket, amint annakidején magamat eltűrtem s veletek azzal a szeretettel kell bánnom, amellyel velem bántak a felebarátaim, mikor a ti dogmátokban őrjöngve és vakon tévelyegtem».1 A hippói püspöknek vallásos buzgósága, szakadatlan munkássága és páratlan szívjósága nem is maradt a kívánatos siker nélkül. A manicheusok Krisztus aklába visszatértek, Donatus szakadása megszűnt, a pelagiánusok szétszóródtak. Ágoston halála után joggal írhatta róla Possidius : «A nagyemlékű férfiú Krisztus testének kiváló tagja volt, az egyetemes egyház érdekeit folyton szívén viselte és őrködött fölöttük. A jó Isten megadta neki a kegyelmet, hogy még életében élvezhette munkájának gyümölcsét, a hippói egyházban és annak környékén, amelynek élén állott, zavartalan egységet és békét láthatott. Afrika egyéb részeiben részint az ő munkája, részint mások, nevezetesen az általa küldött papok működése nyomán virágzott és szaporodott az Úrnak egyháza, a manicheusok, donatisták, pelagiánusok és pogányok nagyrészt elfogytak és az igaz egyházhoz csatlakoztak. Minden előhaladást támogatott és minden jó eredményen boldog örömet érzett. Jámbor és szent béketűréssel viselte testvéreinek fegyelmet- lenségeit s bánkódott a rosszak gonoszságain, akár az egyház kebelén belül, akár azon kívül állottak. Szóval az Isten ügyének minden sikerén örült s minden kárán szomorkodott».2 Bár az afrikai és az egyetemes egyház nagy ügyeiben hajthatatlan és kemény lelkületet tanúsított, a saját nyájával szemben mindig a lehető legjóságosabb és leggondosabb atyaként viselkedett. Igen gyakran szokott a népének prédikálni. Többnyire a zsoltárokból, szent János evangéliumából vagy szent Pál leveleiből vett idézeteket ma- gyarázgatta a tanulatlanabb és egyszerűbb emberek fölfogásához alkalmazkodva. A hippóiak- nál befészkelődött visszaéléseket és vétkes szokásokat a legjobb sikerrel korholta. Nagyon sokáig és sokat dolgozott abban az irányban, hogy necsak a bűnösöket Istennel kiengesztelje, a szegényeken segítsen és a bűnösökért közbenjárjon, hanem a hívők közt világi ügyekben fölmerült pereket és viszálykodásokat is megszüntesse. Sokat 1 Contra epist. Manichaei quam vocant fundamenti, c. 2—3, n. 2—5. 2 Vita S. Augustini, c. 18.
