A Győri Püspökség Körlevelei, 1930
Tartalomjegyzék
10 kötelességüket? A zsidóknak, akik ellene vádat akartak kovácsolni, nemde azt mondotta : Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené? Ugyebár a hal szájából vett adópénzt ő maga is megfizette? Az ő előfutára az állami katonáknak, akik megkérdezték tőle, mit kelljen cselekedniük, hogy üdvözüljenek, ugy-e nem azt válaszolta : Oldjátok le övöteket, dobjátok el a fegyvert, hagyjátok el királyotokat, hogy azúrnak szolgáljatok; hanem azt mondta : Senkit se bántsatok, se ne erőszakoskodjatok, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal? Egyik katonája és legkedvesebb követője nemde azt mondotta bajtársainak, bizonyos értelemben Krisztus honfitársainak: Minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságoknak? S kevéssel utóbb azt írta : Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok : akinek adóval, adót; akinek vámmal, vámot; akinek félelemmel, félelmet; akinek tisztelettel, tiszteletet. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek. S ugyanő ugyebár azt is meghagyta, hogy az egyház a királyokért még imádkozzék is? Mivel bántották meg őket tehát a keresztények? Miben maradtak nekik adósok? Miben nem engedelmeskedtek a keresztények a föld királyainak? Tehát a világi fejedelmek ok nélkül üldözték a keresztényeket».1 Krisztus tanítványaitól természetesen csak azt lehet megkövetelni, hogy az igazságos állami törvényeknek engedelmeskedjenek. De nem szabad nekik olyasmit parancsolni vagy megtiltani, amit viszont Krisztus törvénye tilt vagy parancsol, mert ezáltal viszályt támasztunk az egyház és az állam között. Fölösleges e helyen újra hangsúlyoznunk, amit már máskor is eléggé kifejtettünk, hogy az államot az egyház részéről semmi kár nem érheti, sőt hatalmas támaszt és erőt nyer benne. Nem tartjuk azért szükségesnek, hogy itt is idézzük a hippói püspöknek idevonatkozó szép szavait, amelyeket az ifjúság keresztény neveléséről legutóbb kiadott apostoli körlevelünkben fölhasználtunk, vagy azt a meggyőző mondását, amelyet közvetlen elődünk, XV. Benedek pápa «Pacem Dei munus» kezdetű körlevelében annak a bizonyítására idézett, hogy az egyház mindig törekedett a krisztusi törvény kötelékével a nemzeteket egyesíteni, köztük az igazságosság, a szeretet és a kölcsönös béke jótéteményeit állandósítani és bennük a vágyat éleszteni valamelyes szövetségnek létesítésére, amely az emberiség jobb boldogulásának és újabb dicsőségének szülőanyja lehetne. 1 Enarrat, in ps. 118, sermo 31, n. 1. Miután szent Ágoston az isteni Gondviselés vonalvezetését leírta, valamint az egyházra és az államra vonatkozó tant kifejtette, tovább haladva mélyen szántó elmével azt a bensőséges és titokzatos módot kutatja, amelyen az isteni malaszt az ember értelmét és akaratát befolyásolja. Hogy az isteni kegyelem a lélekben mit művelhet, azt már ő maga tapasztalta, mikor Milánóban csodálatos módon hirtelen megváltozott és a kétségek sötétsége eloszlott. «Milyen édesen elvagyok én immár — írja - hiábavaló élvezetek nélkül, s amiktől féltem elszakadni, azokat ime öröm volt szétbocsáta- nom. Kiszórtad őket bensőmből, igazi és legfőbb gyönyörűségünk ! Kiszórtad és beléptél helyükbe. Minden élvezetnél édesebb vagy, nem ugyan test és vér szerint; minden fénynél ragyogóbb, minden titoknál bensőségesebb, minden dicsőségnél magasabb vagy az emberi léleknek, csak azoknak nem, akik önmagukat nagyra tartják».1 A Szentírás, különösen szent Pál levelei nyomán haladt, akit Krisztus szintén csodálatos módon térített a maga követésére, a szentatyák hagyományos tanához és a katholikus hívő nép közérzületéhez alkalmazkodott. Folyton hevesebben és élesebben támadta a pelagianusokat, akik vakmerőén azt állították, hogy az Űr Jézus megváltó halála minden hatás nélkül maradt. A Szentlélektől megvilágítva több éven át tanulmányozta úgy az emberi : nem bukását az első emberpár bűne folytán, mini a malaszt és a szabadakarat viszonyát és az úgynevezett predesztináció kérdését. S olyan finom elmeéllel és sikeresen kutatott, hogy a Docloi gratiae, a malaszt doktorának nevét kapta s mint ilyent tisztelték mindenkor. A későbbi korok katholikus írói előtt világolt. Megsegítette és visszatartotta őket, hogy ezekben az igen nehéz kérdésekben egyik végletbe se tévedjenek, tudniillik se azt ne tanítsák, hogy a paradicsomi ártatlanság elvesztése után az emberi szabadakarat inkább név mint valóság, ahogyan az első hitújítók és a jan- zenisták vélekedtek; se azt, hogy a malaszt nerr adatik ingyen s nem lehet ellenállhatatlan, aminl a pelagianusok állították. Rámutatunk itt néhány gyakorlati igazságra amelyeken korunk gyermekei nagy haszonnal elmélkedhetnek. Egészen biztos, hogy akik Ágostonl olvassák, nem eshetnek a XVIII. században elterjedt ama veszedelmes tévedésbe, hogy az ember akarat természetes hajlamai mind jók s azért nerr kell tőlük tartani s nem szabad őket visszafojtani Ebből a hamis elvből fakadnak a nevelési módsze- ! 1 Confess. lib. 9, c. n. 1. i’ermészet ős kegyelem. .
