A Győri Püspökség Körlevelei, 1929

Tartalomjegyzék

De midőn A n y a sze ntégyházunk látható fejének papi jubileumát ünnepeljük, jusson eszünkbe, Keresztény Hívek, hogyha Szentséges Atyánk, mint aranymisés pap. örvendezik is, mert ötven esztendő alatt Istennek bemutatott szentmiséi mérhetetlen kegyelmekkel árasztották el őt, mint legfőbb pásztorunknak talán sokszor súlyos aggodalmai vannak, mert érzi, hogy felelős érettünk, mert tudja, hogy Isten egykor számonkéri tőle az Egyház minden tagjának életét és üdvösségét. A pásztor legnagyobb szégyene, ha nyáját elragadozzák a farkasok. Vigyázzunk, hogy legfőbb pásztorunk egyet se veszítsen el hívei közül. Vigyázzunk, hogy meg ne nehezítsük jóságos Atyánknak a nagy számadást. Úgy éljünk tehát, hogy miattunk ne kelljen majd szégyenkeznie Isten ítélőszéke előtt. Úgy éljünk, hogy a jóban való előmenetelünk örök dicsőségére váljék legfőbb pásztorunknak. Ámen. Budapesten, 1929. október hó 25-én tartott püspökkari konferenciából. Serédí Jösztíníán s. k. bíbornok, hercegprímás, esztergomi érsek. Szmrecsányi Lajos s. k. egri érsek. Radnai Farkas s. k. Gróf Zichy Gyula s. k. kalocsai érsek. Papp Antal s. k. auxumi c. érsek. kyzikei c. érsek, gör. kát. apostoli kormányzó. Glattfelder Gyula s. k. Gróf Mikes János s. k. szombathelyi püspök. Fetser Antal s. k. győri püspök. Csanádi piispök. Miklósy István s. k. hajdudorogi gör. kát. püspök. Rótt Nándor s. k. veszprémi püspök. Hanauer Á. István s. k. váci püspök. Shvoy Lajos s. k. székesfehérvári püspök. Virág Ferenc s. k. pécsi püspök. Hász Isván s. k. tábori püspök. Székely Gyula s. k. szatmári apostoli kormányzó. Líndenberger János s. k. nagyváradi apostoli kormányzó. Kelemen Krizosztom s. k. pannonhalmi főapáti koadjulor. Páyer Ferenc s. k. a kassai apostoli kormányzó helynöke. Pájer János s. k. a rozsnyói apostoli kormányzó helynöke. E közös főpásztori körlevél Szentséc/es Atyánk aranymiséjének napját megelőző vasárnapon (dec. 15-énJ a híveknek a szószékről felolvasandó.

Next

/
Thumbnails
Contents