A Győri Püspökség Körlevelei, 1929

Tartalomjegyzék

52 3066. sz. Hitterjesz­tési Tanács uj orszá­gos elnöke 3067. sz. Könyv­ajánlások. alkalmas eszköznek kínálkozik, melegen óhajtom, hogy tanítóim a lap törekvéseit hathatósan támogassák és célja megvaló­sításában aktive is közreműködjenek. Egy­ben elrendelem, hogy az egyesített vár­megye iskolái a lapra a beiratási díjak terhére előfizessenek. A lap julius és augusztus kivételével havonkint egyszer fog megjelenni. Előfizetési ára 8 P lesz. A bíboros hercegprímás ur őeminen­ciája arról értesít, hogy a S. Congregatio de Propaganada Fide, a hitterjesztési ta­nács országos elnökévé, elfogadván a püspöki kar vonatkozó javaslatát, Krywald Ottó c. prépost, szakfelügyelő főbiztost nevezte ki. Az egész magyar katholikus sajtó nagy örömmel köszöntötte Mihályfi Ákos dr. egyetemi tanár most megjelent beszédeit. Mihályfi Ákos egyetemi előadásai és pasz- torális könyvei által már egész papi gene­rációkat nevelt a magyar katholicizmusnak, növendékeinek és tisztelőinek egész serege tekinti benne, mint egyházi szónokban is mesterét. Az emelkedett hangulatú, emel­lett mégis nemesen egyszerű beszédek bizonyára termékenyítő hatással lesznek egyházi szónoklatunkra. A két kötet ára 20 pengő, kapható a Szent István Tár­sulatnál. Fuchs Ferenc körmendi plébános: A plébániai kartotéka. (Modern liber status animarum.) Napjaink egyik leg­nagyobb pasztorációs problémája a hívek és a lelkipásztor állandó kontaktusa, amelynek nyilvántartó segédeszköze a plébániai kartotéka. Erről a modern liber status animarumról ez az első magyar nyelven megjelent munka, melegen aján­lom minden lelkipásztor figyelmébe. Kap­ható a Jézus Szive Szövetségnél, Budapest, VIII., Horánszky-utca 20. Gábor Géza: A magyar szellem útja 1777-től napjainkig. Ismertetések. Ez a kis könyv jó szolgálatot tesz azoknak, akiknek nincs módjuk áttanulmányozni azokat a nagyértékü műveket, amelyeknek tartalmát és gondolatmenetét közli. Kap­ható Sopronban, Horváth Kálmán könyv- kereskedésében. Mint a „Rózsafüzér Királynéja" mellék­lete jelent meg a „Kis piros könyv", amely rózsafüzéres gyermeklap óhajt lenni. Egész évre 1 pengő Megrendel­hető a kiadóhivatalban: Budapest, VII., Szent Domonkos-utca 3. Rode Imre ménfői (Győr vm ) kath. elemi iskolai tanító „Költői remekművek és irói életrajzok" címen praktikus művet adott ki. Tartalmazza a népiskolai tan­terv alapján megtanulandó költeménye­ket és e költemények íróinak rövid életrajzát. — Kapható a szerzőnél. Ára 120 pengő. Grubich Antal fülesi esperes plébános folyó évi szeptember hó 15.-én életének 56.-ik, Guszich Gyula pápai t. kamarás, köpcsényi esperes-plébános folyó évi no­vember hó 20.-án életének 61.-ik évében elhunyt. A megboldogultakért mutassuk be a kötelező két szentmisét és foglaljuk őket mementónkba. Grősz József segédpüspök úr Öméltó­sága felkérésemre Nedesovszky János subdiaconust diaconussá, Kovács Elemér, Lamberger János, Máté Miklós, Molnár Vince és Varga Sándor győregyházmegyei acolytusokat az egyházmegye címére sub- diaconusokká, Bocsánszky Imre szatmári és Borovi Gottfried rozsnyói egyház- megyei acolytusokat, a győri papnevelő­intézet növendékeit, egyházmegyéjük cí­mére subdiaconusokká szentelte. Illetékes kegyúri bemutatás alapján Fabiankovich Lőrinc horvátkimlei ad­minisztrátor elnyerte a horvátkimlei plé­bániát. Győr, 1929. december hó 9-én. Antal s. k., püspök. 1532. isk. sz. Könyv­ajánlás. 3068. sz. Halálozá­sok. 3069. sz. Ordináció. 3070. sz. Szemé­lyiek. Győregyházmegyei Alap Nyomdaműintézete. 4356—1929 X1I/7.

Next

/
Thumbnails
Contents