A Győri Püspökség Körlevelei, 1929

Tartalomjegyzék

18 szigorúan meghagyom T. Lelkészeimnek és általuk az iskolaszékeknek, hogy ott, ahol akár a Canonica Visitatio, akár pe­dig a kifejlődött gyakorlat alapján a róm. kath. elemi, népiskola fenntartója a poli­tikai község, az iskolafenntartási terheket az egyházközség terhére semmi körülmé­nyek között át ne vállalják és iskolai szükségletekre, akár építésről, tatarozásról, avagy rendes iskolai szükségletekről is van szó, iskolai adót ki ne vessenek, hanem a politikai község bevonásával elkészí­tendő és a 825/1927. isk. számú rende- letem szerint (Circ. 1927. p. 21) egyház- megyei hivatalomhoz jóváhagyásra be­küldendő iskolai költségvetéseket jóvá­hagyásuk után megfelelő fedezés végett tegyék át az iskolafenntartó politikai köz­séghez. Az a körülmény ugyanis, hogy az iskolafenntartási költségek az 50%-os községi pótadóból nem fedezhetők, az 1927. évi III. sz. körlevelemben közölt 41.908/1927. VIII. b. ü. o. szám alatt kelt vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszteri rendelet szerint, nem mentheti fel a poli­tikai községeket iskolafenntartási kötele­zettségük alól. Abban a nem várt esetben, ha az iskolafenntartásra kötelezett vala­melyik politikai község képviselőtestülete szabályszerűen hozott határozatában meg­tagadná az iskolafenntartási költségeknek a községi költségvetés keretében való biz­tosítását, az iskolaszék haladéktalanul for­duljon a sérelmes határozat ellen felleb­bezéssel a vármegyei közigazgatási bizott­sághoz és kellően igazolva a politikai köz­ség iskolafenntartási kötelezettségét, kérje, hogy a politikai község határozatilag köteleztessék iskolafenntartási kötelezett­ségének a teljesítésére. Ennek a feleb- bezésnek a másolatát, a közigazgatási bi­zottsághoz beterjesztett bizonyítékok má­solatával együtt, haladéktalanul küldjék be T. Lelkészeim egyházmegyei hivata­lomhoz. A kath. hitterjesztés céljaira egyház- megyémben az 1928 évben tagdijak és adományok címén befolyt összeg: 8106 P 4 fillér. Ebből : 1. Az Unio Cleri céljaira: Fetser Antal megyéspüspök 50 P, győri Szé­keskáptalan 56 P. központi papság 100 P, székesegyházi esperesi kerület 37 P, kónyi esperesi kerület 100 P, téti espe­resi kerület 30 P, péri esperesi kerület 48 P, soproni esperesi kerület 80 P, mosoni esperesi kerület 74 P 50 f, csep- regi esperesi kerület 24 P, lövői espe­resi kerület 32 P, fertőszéplaki esperesi kerület 18 P 50 f, kisbéri esperesi ke­rület 82 P, tatai esperesi kerület 85 P, egyéb esperesi kerületek 23 pengő. — Összesen : 840 P. 2 A Hitterjesztés Egyesülete céljaira a hívektől: Alsógalla 6 P 64 f, Ászár 8 P, Babót 32 P, Barbacs 20 P, Bágyog 24 P, Bánhida 45 P, Bő és Gór 200 P 73 f, Bük 34 P, Császár 89 P 99 f, Egyed 30 P 66 f, Egyed, sobori filia 6 P, Fehértó 12 P, Felsőgalla 10 P, Fertőendréd 10 P, Fertőszergény 78 P, Fertőszéplak 57 P, Fertőszéplak, hegy­kői filia 250 P, Fertőszéplak, sarródi filia 188 P 34 f, Gyarmat 30 P, Győri Hölgykongregáció 50 P, Győrgyárvárosi kongregáció 169 P, Győri Kármelita- rendház 81 P 69 f, Györnádorváros 68 P 47 f, Győrsziget 65 P, Hegyeshalom 9 P 90 f, Hidegség 20 P, Horvátjárfalu 14 P 50 f, Horvátzsidány 13 P, Kapu­vár 520 P, Kiss István tb. esperes ha­gyatéka 90 P, Kecskéd 14 P, Kisbarát- falu 15 P, Kisbér 39 P, Kocs 33 P 70 f, Nagylózs 4 P 89 f, Lövő 30 P, Magyar- kimle 24 P, Magyaróvár 15 P, Markota- bödöge 8 P, Mecsér 8 P, Mezőőrs 24 P, Mihályi, Irgalmas Nővérek iskolája 50 P, Mosonszolnok 200 P, Nagycenk 20 P, Nagyécsfalu 42 P, Nyulfalu 142 P, Osli 66 P, Rábatamási 15 P, Répce­994. sz. A kath. hitterjesz tés céljaira 1928. évben befolyt tagdijak és adomá­nyok.

Next

/
Thumbnails
Contents