A Győri Püspökség Körlevelei, 1926
Tartalomjegyzék
13 harmadrendiek, közös életet élő jámbor asszonyok, leányok, vagy más személyek; ugyancsak szerzetesi szabály szerint élő' és inkább szemlélődő mint tevékeny életet folytató remeték, milyenek a trappisták, camaldutiak, carlhausiak; továbbá azok, akik fogságban vagy börtönben vannak, egyházi, vagy szerzetes férfiak, akik javulás céljából valamely kolostorban vagy más intézetbén letartóztatva é'nek. Akadályozottaknak tekintendők, iaz otthon vagy kórházban levő betegek vagy ügyefogyot- tak, azok, akik betegeket ápolnak és általában mindazok, akiket bizonyos akadály gátol abban, hogy a kitűzött látogatásokat elvégezzék; hasonló kiváltságban kívánjuk részesíteni azokat a munkásokat, akiket múlt évi julius hó 30-án kelt »Apostolico muneri« levelünkben megemlítettünk és az öregeket, akik életük 70. évét betöltötték. III. A püspököknek jogukban áll magoknak és a fentebb említett megbízottak útján és ugyanolyan módon kisebb számú látogatást is megállapítani: a) egyházitag1 'jóváhagyott papi vagy szerzetesi intézetek részére, b) testvérütetek, jámbor társulatok és olyan világi egyesüléseknek, amelyeknek céljuk a katolikus ügyek előmozdítása. c) azoknak a növendékeknek, kik intézetekben laknak, vagy az intézeteket tanulás és nevelés céljából vagy mindennap. vagy meghatározott napokon látogatják, d) az összes híveknek, akik lelkipásztoruk vagy az általa kijelölt áldozópap vezetésével végzik a látogatásokat. A püspökök mégis csak annak kikötésével kevesbítsék a Látogatások számát, hogy mindazok, akiket megneveztünk ünnepélyes formában, még: ha jelvényeik nélkül is, látogassák a kijelölt szent helyekét. IV. Hogy ha pedig valahol bármely okból így a nyilvános utcáikon felvonulni nem lehetne, szabad a püspöknek vagy meghatalmazottjainak, mint fentebb, a látogatások számát összevonni és leszállítani, de ez a szent helyen belül fénnyel történjék és a látogatás az itt összegyűltek által ünnepélyesen és közösen végez- » tessék. A püspökök vagy meghatalmazot- taik a gyónás és szent áldozás kötelezettségétől senkit se oldjanak fel, hacsak valakit egyik vagy másiktól súlyos betegség fel nem ment. * Ezek szerint a nagy jubileumi teljes búcsú elnyerésének feltételei: ■ , 1. jó szent gyónás; 2. méltó szent áldozás; 3. az előirt számú templomi átogatás; 4. e látogatások alkalmával őszentsége, Jézus Krisztus jelenlegi földi helytartója szándékára (nevezetesen az igaz hit terjesztéséért, a népek békéje- és egyetértéséért, Palesztina szent helyeinek a katolikus egyház jogainak megfelelő rendezéséért) végzendő ájtatos imák. A szent gyónást és szent áldozást illetőleg megjegyzendő, hogy ezekbe az évenként kötelező szent gyónás éjs 'húsvéti szent áldozás nem számítható be, hanem a jubileumi teljes búcsú elnyerésére ezeken felül kell járulni a szent gyónáshoz és szent áldomáshoz. Meglátogatandó templomokul székHelgénién kijelölöm a székesegyházat és még 3 templomot, névszerint a Szentbenedek1- remd, a KánneLiták és a Szent Orsolya- zárda templomját; Sopronban a Szent Mihály és Szent György plébániák templomait, továbbá a Szent Domondos-nend és a Szent Orsolya-zárda templomát; "Magyar őűár olt a plébániai és a kegyesrendi templomot, továbbá a plébániáhivatal által kijelölendő két kápolnát; Tatán a plébániai és a kegyesrendi templomot, valamint a Kapucinus atyák templomát és a plébánia hivatal által kijelölendő kápolnát. Az egyházmegye többi hitközségében a plébániai, illetőleg a fiókegyházi templomban végzendők a látogatások.