A Győri Püspökség Körlevelei, 1923

Tartalomjegyzék

23 2792. sz Triduum szalézi szent Ferenc „tisztele­tére. Folyó évi december hó 28-án lesz há­romszázadik évfordulója szalézi szent Fe­renc halálának. A Szentatya „Rerum omnium pertur­bationum" kezdetű encyclikájában alábbi gyönyörű szavakkal emlékezik meg egy­házunk e nagy szentjéről: „Isten különös gondviselése adta az Anyaszentegyháznak szalézi sz. Ferencet, hogy úgy életmunkájával, mint tanításá­nak erejével eloszlassa korának meggyö­keresedett tévedését, amely még ma is kisért, hogy az életszentség, amelyet az Anyaszentegyház tanít, valami elérhetet­len, vagy annyira nehéz, hogy a hívek zömének nem felel meg és csak igen ke­vesen, kiváló lelkitulajdonokkal felruhá­zottak képesek megvalósítani s oly mere­dek és fárasztó utón vezet, hogy a világban élő férfiaknak s nőknek nem is való." „Ha szalézi sz. Ferenc életét figyelme­sen szemléljük, azt látjuk, hogy kora ifjú­ságától kezdve az Istennek szentelt élet példaképe volt, még pedig nem valami zord s örömtelen, hanem kedves és min­denkinek megfelelő szentsége, úgyhogy róla igazán lehetne mondani: „Nincs semmi keserűség az ő társaságában, sem kelletlen a vele való érintkezésben, hanem gyönyörűség és öröm" (Bölcs. 8, 16.). Bár életét az összes erények ékesítették, mégis kiemelkedik lelkének kiváló szelíd­sége, melyet az ő különös és sajátos jel­lemvonásának kell mondanunk, amely azonban teljesen különbözik attól a mes­terkélt nyájasságtól, amely választékos finomkodásban és túlzott előzékenység fitogtatásában merül ki; különbözik a fá­sult egykedvűségtől, amelyet semmi sem érdekel, attól a bátortalanságtól, amely akkor sem mer haragudni, amikor kellene. Szalézi sz. Ferencnek ez a kiváló erénye a szive mélyéből fakadó szeretetnek gyü­mölcse, amely elsősorban a könyörületes- ség és megbocsátás szellemében állott, annyi nyájasságot varázsolt komoly voná­saira, testének tartására és beszédére, hogy mindenkit tisztelettel töltött el iránta. Ol­vassuk róla, hogy mily szivesnn engedett magához s szeretettel elfogadott minden­kit, elsősorban a bűnösöket és hitehagyot- takat, akik őt otthonában felkeresték, hogy bűneiktől szabaduljanak és jó útra térje­nek ; mily lelki gyönyörűséggel kereste fel a tömlöcök lakóit, akiket gyakran meglátogatván, sokféle szeretetszolgálatá­val üdített fel; nemkülönben mily kegye­sen elnéző volt saját szolgáival szemben, akiknek hanyagságait és helytelen visel­kedését példás türelemmel viselte el." „Gyakran szokta ismételni ismeretes mondásái: Az apostolok szenvedve mun­kálkodnak s halálukkal győzedelmesked­nek; szinte hihetetlen, mily fáradhatatlanul s állhatatosan dolgozott Krisztus ügyéért a chablais-ieknél. Hogy a hit világosságát s a keresztény remény vigasztalását nyújt­hassa nekik: bejárta a legmeredekebb hegyi ösvényeket s mély völgyeket, az előle menekülőket visszahivogatta, dur­ván visszautasítva sem húzódott vissza, fenyegetések dacára kitartott, szállásáról kiüldözve éjjeleket hóban és hidegben töltött, minden segítség nélkül végezte a szent ténykedéseket, prédikált még akkor is, amikor már majdnem mindenki eltávo­zott s mindezek között megőrizte lelké­nek teljes nyugalmát s hálátlan emberek 4 V.

Next

/
Thumbnails
Contents