A Győri Püspökség Körlevelei, 1918

Tartalomjegyzék

• 6366. sz. Közrend stb. érde­kében közremű­ködésre felhívás és a tanítás nyelve nem magyar ajkú köz­ségekben. A közrend, személy- és vagyonbizton­ság érdekében egyházmegyém papságához célszerűségi okokból a Dunántúli Hírlap utján intézett felhívásomat, nemkülönben a nem magyar ajkú községek tanítási nyelvéről ugyanott megjelent rendelke­zésemet megörökítés végett ezennel az egyházmegyei körlevelekben is közzé­teszem. I. Isten óvjon, a felmerülő baj orvoslásának az ima mellett a szüntelen éberség, magán- oktatások, és ha a helyi körülmények a magasztos cél érdekében kívánatosnak tartják, ezen főpásztori rendeletemnek a templomi szószékről is kihirdetése; máso­dik hatalmas eszköz a veszedelmes bajok megelőzésére, hogy t. Papságom teljes erejével mozdítsa elő a kormányhatóság­nak a szeszes italok kiszolgáltatására vo­natkozó tilalmának érvényesülését, főleg a szövetkezetekben is. Végül — amit talán legelőször kellett volna mondanom — csatlakozzanak ezen nagy történelmi, nehéz időkben a Nem­zeti Tanácshoz s a Nemzeti Tanács vidéki szerveihez, főleg a közcsend, személyi és vagyonbiztonság megóvásában, mert az önálló berendezkedés, a békekötés és a békeátmenet, a közélelmezés és a köz­rend fentartása különben is óriási felada­tok elé állítják a Nemzeti Tanáccsal egyet- értőleg működő, törvényesen alakult kor­mányt. Minthogy a hírlapok utján a mai kö­rülmények között gyorsabban nyerheti meg a szükséges, vagy kívánatos tájékoz­tatást t. Papságom, e körrendeletemet a Dunántúli Hirlap utján közlöm, melyet azon plébániai hivataloknak is megkül­deni rendeltem, hová eddig nem járt ezen fl győri egyházmegye t. Papságának üdvöt az Orbán I Édes hazánk, Magyarország, vissza­nyerte teljes függetlenségét. A roppant gyors léptekkel haladó óriási átalakulás, a végre küszöbön álló várva-várt békére való átmenet s ennek künn és benn biz­tosítása sürgetőleg ösztönzi főpásztori s atyai szivemet, hogy különösen a minde­nek felett biztosítandó közrend, személy- és vagyonbiztonság érdekében felhívjam t. Papságom lelkipásztori okos, éber buz- góságát, hogy az apostoli programm sze­rint mindenkinek mindene lévén, nagy gondja legyen arra, hogy semmi vallás­felekezeti, faj- s osztályellenes mozgalom, izgatás és csendháborítás, károsítás ne történjék. Legfőbb eszköze lesz ennek a megelőző szorgoskodásnak, vagy, amitől

Next

/
Thumbnails
Contents