A Győri Püspökség Körlevelei, 1916
Tartalomjegyzék
162 helyettessel a nemzet nevében rövidesen föl fogja tenni Sz. István koronáját és amint Sámuel próféta fölkente Saul és Dávid királyokat, a szent olajjal fölkeni a magyar püspöki karral együtt mondott magasztos könyörgések közben Sz. István közel ezeréves trónjának azt a törvényes örökösét, aki élet-halál harcát biztos reménységgel vivő édes hazánk védelmében s gyámolításában felséges hitvesével egyetemben máris fényes dicsőséget küzdött ki magának s nagy hódítást tett hü alattvalói odaadó szeretetében; aki népeihez intézett első remek szózatában az Ég kegyelmét és áldását kérve magára, házára és népeire, a Mindenható színe előtt fogadja, hogy az ősei által reáhagyott örökségnek hű sáfárja lesz, mindent meg akar tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború borzalmai, újból megkívánja szerezni népeinek a béke áldásait, amint azt fegyvereink becsülete, államainak és hű szövetségeseinek létérdeke és ellenségeink daca megengedi; akinek ezen magas elhatározása első gyümölcséül minden beszédnél szebben beszélő ama nagy tett jelentkezik, hogy hű szövetségeseivel egyetértő cselekvéséből a békeség királya, a mi Urunk Jézus születése ünnepéhez felséges előkészületül megtörtént a nagy lépés a népek által minden tagadás dacára elvitázhatlanul sóvárogva várt béke érdekében; aki népeinek igazságos és szeretetteljes fejedelme akar lenni, az alkotmányt és törvényt tiszteletben akarja tartani, gondosan fog őrködni a jogegyenlőség fölött; akinek állandó törekvései népei erkölcsi és szellemi javának előmozdítása, a szabadság és jogrend oltalmára és arra irányulnak, hogy a társadalom munkás tagjai számára becsületes munkájok gyümölcsét biztosítsa; akinek elődeitől drága öröksége: a korona és a nép kölcsönös ragaszkodása és bizalma. Újra megcsendül a királyi jelige: „Bizalmam az ősi erényben. “ Feledhetetlen elődének, Erzsébet koronás királynénak a magyarok lángoló szeretetében is örököseként induló Zita királyné ő Felsége is megkoronáztatik a házi koronával, úgy azonban, hogy az ő vállát szintén érintendi Sz. István koronája és föl- kenetik szent kenettel a koronázás során, mely úgy is, mint szentelmény, melynél ünnepélyesebbet és magasztosabbat alig szolgáltat ki anyaszentegyházunk, úgy is, mint az alkotmány teljes elismerését magában foglaló közjogi tény, jobban, mint bármi más magával ragadja magyar nemzetünket, mert a magyar szívbe eleink vérével be van oltva az az alapjellemvonás, amelyet egy jeles magyar közjogászunk így szólaltat meg: „Mi ragaszkodunk államunk nagy történeti alapjaihoz és ápolunk minden fentartó erőt, melyre a múlt tapasztalása reá mutat. Ily fentartó erő a ragaszkodás a trónhoz, amely a nemzet minden rétegében őserővel él s mely abból a meggyőződésből fakad, hogy az uralkodóház és a nemzet érdekét és sorsát, a haza és a király iránti hűséget szétválasztani sohasem lehet." A koronázó Mátyás-templomban csak kevesen férnek el. Aránylag roppant kevesen láthatjuk, hogy az igazság és béke esküje után, — melyben visszhangzik a zsoltáros próféta szava: „az igazság és béke megcsókolják egymást" (84. sz. 11.), — miként keni föl szentolajjal jobbkarján és a vállán erősítésül felséges urunkat az ország
