A Győri Püspökség Körlevelei, 1914
Tartalomjegyzék
31 pedig a jelen esetben a kegyuraság létezését nagyszámú adatok bizonyítják. Az úrbéri rendezésre sem történhetik hivatkozás, mivel az uradalom adományozhatott ugyan a zárdának valamely ingatlant, azt azonban csak állíthatja a panaszlott, de mivel sem bizonyítja, hogy ez az adományozás a kegyúri kötelmek megváltása fejében történt volna. Feloldandó volt azonban az I. fokú véghatározatnak ama része, mely a feleket a kegyúri jog terjedelmének meghatározása végett a polgári bírósághoz utasította. Az előbb idézett 32915/1897. számú minisztertanácsi határozat ugyanis kimondotta, hogy nemcsak a kegyuraság létezése, hanem az abból folyó jogoknak és kötelezettségeknek, vagyis a kegyúri kötelezettségeknek, megfelelő szolgáltatásnak és vagyonjogi következményeinek kérdése is a közigazgatási útra tartozik. Ezen világos irányadó döntéssel szemben nincs helye a kötelezettség teljesítése és jogi megállapítása között való megkülönböztetésnek. Ez a megkülönböztetés és a hatásköröknek a főszolgabírói véghatározat értelmében való megosztása a legteljesebb ellenmondásra és jogbizonytalanságra vezetne. Ha a kegyuraság létezését a közigazgatási hatóság, míg a terjedelem, illetőleg tartalom megállapítását a rendes bíróság döntené el és a megállapított kötelezettség teljesítésének kérdése ismét közigazgatási útra tartoznék: megtörténhetnék, hogy a kegyuraság létrejöttét és létezését a közigazgatási hatóság megállapítaná, viszont a rendes bíróság a per eredményeként konkrété azt mondhatná ki, hogy kegyúri viszony sem ezt, sem amazt a jogot, illetve kötelezettséget, sem általában egyiket sem tartalmazza. így bekövetkeznék az, hogy a közigazgatási hatóság által már jogerősen megállapított praejudicium alapján a bíróság kénytelen volna a kegyuraságnak valami tartalmat adni, holott meggyőződése szerint ilyen esetleg fenn nem forog; vagy ha megállapítaná a tartalom hiányát, akkor lényegében felülbírálná a köz- igazgatási hatóságok döntését és megállapítaná, hogy nincs kegyuraság. Ez okból utasítani kellett a közigazgatási hatóságokat, hogy szabályszerű bizonyító eljárás alapján állapítsák meg a kegyúri jogviszony terjedelmét, illetőleg tartalmát is. Feloldandó volt az I. fokú véghatározatnak ama része is, mely panaszost az ügyvédi költségek megtérítése iránt való keresetével elutasította. Mert igaz ugyan, hogy közigazgatási ügyekben ügyvédi kényszer nincs, de viszont az ügyvéd által való képviseltetés nincs kizárva. Ha tehát az ügyvéd által való képviseltetés- nek szüksége bonyolultabb közigazgatási ügyekben beáll, a felmerült ügyvédi díjak is igazságosan és méltányosan azon félre hárítandók, mely az eljárást provokálta és ügy vesztes lett. Tekintettel tehát egyfelől az 1874. évi XXXIV. t.-c. 38. §-ának első bekezdésére, mely szerint az ügyvéd a felet az ország minden bírósága és hatósága előtt képviselheti, másfelől pedig a gyakorlatban kifejlődött szokásjogon, mely közigazgatási hatóságokkal is megállapítja az ügyvédi költségeket; nemkülönben tekintettel azon nemleges tényre is, hogy sehol, egyetlen törvényünkben nincs kimondva az ellenkező: az I. fokú véghatározat idevonatkozó részének feloldásával a panaszos ügyvédi képviseltetések költségeinek megállapítására volt az 1. fokú közigazgatási hatóság utasítandó. Végül utasítani kellett az 1. fokú köz-
