A Győri Püspökség Körlevelei, 1914
Tartalomjegyzék
195 XXVII. 7676. sz. Gyász- mise a háborúban elesettekért december 30-án. ] 1 Nem tudunk, nem is akarunk megválni a megpróbáltatásokkal, mélységes fájdalommal, ki nem apadó kényekkel, — de a felemelő, magasztos erények minden hajtásával is elárasztott lehanyatló esztendőtől anélkül, hogy még egyszer meg ne emlékezzünk róluk, s el ne búcsúzzunk azoktól, kiknek földi életét kívánta meg a haza védelme. Nem nyithatjuk ajkunkat a hálaadás énekére az év utolsó napján, mielőtt a háború förgetegében az igaztalan ellenség golyójától elnémult annyi testvérünk iránt le nem róttuk a keresztény szeretet és áldozat minden adóját. Mint hősök estek el mindannyian, — látjuk, ez áldott magyar föld mást nem nevel — mint hősök, a legszentebb ügyért, ami az ég alatt embernek adatott: a trónért, az oltárért, e gyönyörűséges magyar haza megtámadhatatlan fennállásáért, a szabadságért, az igazságért, az erkölcsért, az erényért, a hitért. Sokáig folynak érettük könyeink; sokáig látjuk még az erős apák elborult arcát, halljuk az édesanyák busongását, a hűséges, mindhalálig egybeforrott hitvesek zokogását, az árvák elszorult szivének szaggatott siránkozását. Rákel siratta fiait és nem is akart megvigasztalódni, mivel hogy többé nincsenek. Nincs mivel megakasztanunk a könyek omlását, hiszen a mérhetetlen sebek gyógyítására adta azokat a jóságos Isten, s a fájdalmat a lelkek megtisztulására. S érezzük, amíg folynak könyeink. azalatt szivünk lassan, nyomonkint kiveti magából a földi salakot, új, megtisztult érzésekkel és értékekkel telik meg, majd pedig csendesen megerősödik. A komor, vigasztalást alig tűrő gyász idejében közeledik felénk az Istenben való bizalomnak szelíd, gyógyító melege, s a megnyugvás az Ő szent akaratában. Nehéz ezt megtanulnunk; egyszerre nem is jön, csak lassan, mint a jótékony és üdítő harmat, de megjön, s magával hozza a vigasztalás angyalát. És akkor szemeink megnyílnak, s látva-1 áljuk, hogy a harc mezején eleseti hőseinket az Isten kegyelme arra választotta ki, arra nevelte és hívta meg, hogy életükkel és életük árán tanúságot tehessenek a hazának halhatatlan szerelméről, az önfeláldozás legmagasabb fokozatáról, az őket éltető s boldogító hitről és irántunk való mérhetetlen odaadásukról. Ér, ők, a közülünk meghívottak e magasabb küldetésüket betöltötték; mert nagy becsület katonának lenni, nagyobb becsület a harcban dicsőséges győzelemért és boldog békéért küzdeni, de legnagyobb tisztesség meghalni a hazáért. Nehéz, a legnehezebb dolog ez a mi szemünkben, de édes a kiválasztottaknak, akiknek minden fájdalmuk mellett is túlvilági édesség ömlött át leikükön, amikor utolsó sóhajukkal megválva tőlünk, bementek a halhatatlanságba. Példásan felkészülve indultak vitézeink a csatatérre; életünk fogytáig vigasztalásunkra szolgál a keresztény erényeknek az ő lelkűkben látott hirtelen kivi
