A Győri Püspökség Körlevelei, 1914

Tartalomjegyzék

171 XXIII. 6111. sz. A sebesül­teket hozó katonai vonatokon való lelki­pásztori segítség­nyújtás. 1 A harctéren a tüzvonal mögött, a sebesültek kötözőhelyein, a tábori egész­ségügyi intézményekben, — amint illeté­kes helyről közük — több mint kilenc- száz pap fáradozik; ezenfelül az ország egyes részeiben felállított katona- és sebe­sültek kórházaihoz is számos pap van berendelve. A tényleges és tartalékos katonapapi állomány úgyszólván az utolsó emberig mozgósítva van, akik közül többen a be­csületmezején a hazáért elestek, meg­sebesültek és megbetegedtek. Az így elő­állott hiány pótlása miatt nem maradt a hadi kötelékbe tartozó papság közül senkisem, aki a vasútvonalakon hozott és szállított sebesült katonákat a szüksé­ges és igen kívánatos lelki gondozásban és lelki segítségben részesítse. E baj nem szüntethető meg másképen, mintha mi is a sebesültek lelki segítségére sietünk. Épen ezen okból keresett meg át­iratában a tábori püspök ur Öméltósága, egyben jelezvén az utat és módot, mely- lyel e nemes lelkipásztorkodásban része­sednünk lehetne. 1. .Szükség volna az egyházmegyénk területén átfutó mindenik vasútvonalon egy-egy papra, aki a sebesülteket hozó vonatra felszállva, menetközben a sebe­süllek lelki gondozását eszközölné mind­addig, amig őt az egyházmegye határszél lén egy másik pap fel nem váltja. Ezen szándék megvalósítása tekintettel a már nálunk is fellépett paphiányra, csupán Győrött és talán Sopronban valósítható meg esetről-esetre. Az erre vállalkozó papok ingyen vasúti jegyre számíthatnak az egyházmegyei hatóság utján. 2. A vasútvonalak állomásai mellel! lakó ft. plébános urak állandóan érdek lődjenek aziránt, mikor jön és tartózko­dik állomásukon a sebesülteket hozó vo­nat. A megérkezett vonatnál keressék meg a vonatparancsnokot aziránt, nincs-e súlyosabb sebesült, avagy beteg, aki lelki segélyre szorulna. Igenlő esetben és ha esetleg több időre lenne szükség, a lelki- pásztor maradjon a vonaton a közelebbi állomásig. Vasúti jegyének árát az egy­házmegyei hatóság megtéríti. Ha nem volna is súlyosabb beteg, beszállva hozzá- jok érdeklődjünk a sebesültek iránt, s in­tézzünk hozzájuk buzdító és vigasztaló atyai szavakat. 3. A sebesülteket hozó vonat parancs­nokai utasítva vannak arra is, hogy szük­ség esetén a legközelebbi állomás lelki- pásztorát sürgöny utján kérjék a vonat­hoz, a sebesült, vagy megbetegedett ka­tona lelki ellátására. Győr, 1914. október hó 9-én. A háborús idők folytán beállott közle­kedési nehézségek, a nt. Papságnak fel­halmozódott egyéb fontos teendői miatt az idei őszi koronák elhagyását megokolt- nak látom, s azok megtartása alól a fel­mentést a nt. esperesi kerületek részére megadom. Győr, 1914. október hó 9-én. i 6112. sz. Felmentés az őszi koronák megtar­tása alól.

Next

/
Thumbnails
Contents