A Győri Püspökség Körlevelei, 1913
Tartalomjegyzék
125 €550. sz Anyakönyvi adatok kerestetnek. adja vissza és amelynek nyelvbeli és tárgybeli magyarázatai a verseknek és a legfontosabb versióknak semmiféle lényeges nehézségét nem hagyja figyelmen kivül. 2. Az e célra kijelölt helyen összegyűlt pályázók dolgozataikat az e végből felállított bizottság felügyelete alatt, meg nem szakítható 12 óra lefolyása alatt tartoznak befejezni. 3. A pályázatban részlvehetnek: a) mindazon magyar és osztrák állampolgárok, akik a folyó évben vagy a legközelebb múlt 1, 2, vagy legfeljebb 3 évben a theologiai tanfolyamot a bécsi, prágai vagy budapesti egyetemen befejezték és a róm. kath. presbyteri fokot elnyerték ; b) mindazok, kik az előbbi feltételeknek megfelelőleg a két első pályázatban résztvettek, azonban jutalmat nem nyertek. 4. A jutalomért való versenyzés a bécsi egyetemen 1913. november 17-én hétfőn; a prágai és budapesti egyetemen pedig 1913. évi november 20-án csütörtökön fog megtartatni. Folyamodók kötelesek a pályázatban való részvételre jogosultságukat legalább 3 nappal előbb az illető egyetem theologiai karának dekanatusa előtt okmányi- lag igazolni. Budapest, 1913. július 10. Győr, 1913. évi augusztus hó 25-én. Kaltenbrunner Alajos, — Magistrats- Oberofficial, Wien, XIII/10. Anton-Lan- gergasse 24a. — keresi a Stemmer és Gálfy (Gálfi) családok összes férfi és nő tagjaira vonatkozó születési, keresztelési, házassági és halotti anyakönyvi adatokat 1820-tól a mai napig. Midőn ezt a Ntdő Plébános és Administrator urak szives tudomására hozom, fölhívom őket, hogy a keresett adatok után a plébániájukban őrzött anyakönyvekben kutatni és a netán talált adatokat anyakönyvi kivonatok alakjában a fent nevezettel közölni szíveskedjenek a kivonatok kiállítási díjának megjelölésével, melyet az illető plébános és administrator uraknak készségesen meg fog küldeni. Győr, 1913. évi augusztus hó 25-én. Örömmel vettem az Országos Katho- likus Szövetség elnökségének értesítését, mely szerint az országos katholikus nagygyűlések megszakadt sorozata a folyó évben folytatódik, s a XII. kath. nagygyűlés november havának 9—11. napjain meg leszen tartva. Az országos kath. nagygyűlés a magyar katholikus társadalom lelkes irányításával és szervezésével s nem egy maradandó alkotás létesítésével úgy jelentőségében, mint kihatásában felette fontos tényezőnek bizonyult az egész társadalom egészségesebb fejlődésének előmozdításában. Jogos reménnyel tekintünk tehát az idei orsz. kath. nagygyűlés elé, melynek eredményes szervezésére az orsz. kath. szövetség mindent elkövet. Mentői több és hatalmasabb erő törekszik a társadalmi rend lazításán, s az alapok megingatásán, annál fontosabb a kath. nagygyűlések feladata, s annál égetőbb azok megtartásának szüksége, hogy az erős hullámverések közepeit a magyar katholikusok összetartó munkásságát biztosítsa. Midőn tehát az idei nagygyűlésre kedvelt Papságom figyelmét eleve felhívom, egyúttal mindnyájukat szeretettel kérem, hogy arra híveik jóindulatú érdeklődéséi is felhívni s arra törekedni sziveskedje6551. sz. A XII. kath. nagygyűlés. 1 1 1 »