A Győri Püspökség Körlevelei, 1909

56 Nr. 3285. 291. isk. sz Tanítóink ismeret- terjesztő előadásairól és azok díjazásáról. A m. kir. vallás- és közokt. minisztertől. 114,852/1908. szám. — Miután a .népiskolák tanítói, államiak, községiek és felekezetiek egyaránt, nagyobb számban kezdik kijelenteni arra való szándékaikat, hogy a felnőttek számára ők is tartanak ismeretterjesztő előadásokat és hivatkozva a rájok tulajdonképen nem vonatkozó 103,800/906. számú min. rendeletre, kérik az előadások után járó 20—20 korona tiszteletdíj kiutalását, s miután az iskolán kivüli oktatás országos szervezete, amely döntene a felnőttek oktatására vállalkozó néptanítók jutalmazásának kérdésében, még nem alkottatott meg ugyan, de kívánatosnak látszik, hogy a néptanítók már most belevonassanak a felnőttek oktatását előmozdító közművelődési munkásságba, célszerűnek látom a néptanítók közreműködésének anyagi feltételeit is — bár egyelőre ideiglenesen — megállapítani. Erre vonatkozóan a következőket rende­lem: Előadásonkint 6, azaz hat korona tiszteletdíjban részesül az a tanító, aki a téli hónapokban a felnőttek számára valamely ismeret-körből legalább állandóan és bizonyos rendszer szerint 25 főnyi hallgatóságnak előadást tartott, akár a helyi gazda- vagy iparos-közönség előtt, vagy valamelyik közművelődési egyesület hasonló célú munkásságának keretében. Egy tanítós iskolánál egy tanító nyolcnál (8) több díjazható előadást nem tarthat. Két vagy több tanítós iskolánál a díjazható elő­adások száma tizenhatnál (16) nem lehet nagyobb. Az előadások sorozata minden egyes esetben tudomásvétel végett a kir. tanfelügyelőség utján előzetesen felter- jesztendők a vallás- és közokt. minisztériumhoz. A kilátásba helyezett tiszteletdíj azonban csak akkor fog kiutalványoztatni, ha az illető tanító az állami elemi iskolai gondnokság, illetve a községi iskolaszék hivatalos bizonyítványával igazolja, hogy a bejelentett előadásokat kellő számú állandó hallgatóság előtt csakugyan megtar­totta s kérését a kir. tanfelügyelő pártolóan terjeszti fel. Ez utóbbi szempont ked­véért felhívom a Tanfelügyelő urat, hogy iskolalátogatásai alkalmával figyelmét terjessze ki arra is, hogy az illető községben tartanak-e a tanítók szabadelőadáso­kat a felnőttek számára? És ha tartanak, mekkora számú hallgatóság előtt, minő szorgalommal és pontossággal? Csak ily állandóan gyakorolt ellenőrző figyelem teszi lehetővé, hogy azoknak a kérvényeknek hivatalos ajánlása, melyeket néptaní­tók a kilátásba helyezett tiszteletdíj kiutalványozása tárgyában fognak benyújtani a Tanfelügyelő ur utján, a való igazságra támaszkodhassék. Budapest, 1909. február 16-án. A miniszter helyett: Molnár s. k., államtitkár. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1909. évi április hó 30-án 48,794. szám alatt kelt rendeletével pótlólag kijelentette, hogy a fenti rendeletnek hatálya a felekezeti népiskolák tanítóira is kiterjed. E rendelet alapján ők is igényt tarthat­nak az általuk megtartott népies előadások tiszteletdíjának engedélyezésére az emlí­tett rendelet korlátain belül, ha saját iskolai hatóságuk, illetve a kir. tanfelügyelő igazolja, hogy a szóban forgó előadásokat megtartották. Győr, 1909. junius hó 10-én.

Next

/
Thumbnails
Contents