A Győri Püspökség Körlevelei, 1909
48 Nr. 2925. Nagyobb Katekizmus használata ; középiskolákban. Nr. 2926. A Keresztén Szeretet Gyermek müvének ajánlása. Nr. 2927. Collegium Examinatorum Prosyno dalium ad triennium constitutum. A középiskolai vallástanítás részére kiadott 1900. évi Utasítások 5. §-a azt mondja, hogy addig, míg a Közép Katekizmus megfelelő átdolgozásban nem 3 részesül, a Kis Katekizmus használandó. A Szent István Társulat kiadásában megjelent már a középiskolák számára irt Római Katholikus Nagyobb Katekizmus, miért a főhatóságom alá tartozó középiskolai hittanár urakat utasítom, hogy a jövő iskolai évtől kezdve a középiskolák első osztályában a Nagy Katekizmust vegyék használatba. Győr, 1909. május 15. Az 1908. évi körlevelekben 6820. sz. alatt közöltem dr. Rajner Lajos, ypüspök, esztergomi érseki általános helytartó felhivását A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve c. egyesület pártolása érdekében. Jelen körlevelemhez mellékelve veszik ntdő papjaim az említett egyesület alapszabályait azon célból, hogy az egyesületet híveikkel is megismertetvén, annak minél több tagot szerezni s ezáltal az egyesület nemes céljának megvalósításában hathatósan közreműködni iparkodjanak. Már a múlt év végén volt az egyesületnek 64 alapító s száznál több rendes tagja, azonkívül szép számú jótevője. Egyházmegyém területére az egyesület igazgatójául kineveztem dr. Zalka László tb. kanonokot, theol. tanárt, aki az egyesület ügyeit kezeli s a befolyó adományokat, valamint tagdijakat, a tagok névsorával együtt, rendeltetési helyére juttatja. Győr, 1909. május 15. Vigore facultatis a S. Sede Apostolica ope Rescripti S. Congr. Concilii ddto 5-a Aprilis 1909. sub Nr. 1441. mihi concessae Collegium Examinatorum Prosynodalium in Consistorio cum Venerabili Capitulo die 23. Aprilis celebrato, ad triennium a 5-a Apr. computandum, de consensu ejusdem V. Capituli sic constitui et ordinavi: Praeses: Rssmus Dnus Dr. Balics Ludovicus, Abbas B.-M.-V. de Ohat, Canonicus E. C. J., Prodirector Lycei theol., supremus scholarum cath. Inspector Dioecesanus. Examinatores: E Theologia Dogmatica cum interpretatione SS. Scripturarum: Rssmus Dnus Dr. Zehetbauer Otto, Praepositus de Csukás, Canonicus E. Collég. Sopron, V.-A.-Diaconus et parochus Sopronensis. Rssmus Dnus Dr. Molnár Ignatius, Canonicus E. C. J., Rector Seminarii Maioris Jaur., C. et R. Capellanus aulicus ad hon., Theologiae Professor. Adm. R. D. Dr. Werdenich Andreas, Studiorum praefectus et director Spiritualis inclyti Sublimioris Instituti de S. Augustino nuncupati Wiennensis, Capellanus C. et R aulicus. Adm. R. D. Varga Paulus, V.-A.-Diaconus Districtus Kóny et parochus Rábapatonaensis.