A Győri Püspökség Körlevelei, 1908
Tartalomjegyzék
27 rozat. A gy-i plébánia uj lelkésze átköltözködési költség címén 260 korona megtérítését kérvén a községtől, a községi képviselőtestület 1906. évi május hó 14-én IV. 32/kgy. szám alatt hozott véghatározatával a kérelmet elutasította. A községi jegyző e véghatározat ellen kisebbségi véleményt adott, illetőleg íelebbezést adott be, melynek alapján H. vármegye törvényhatósági bizottsága a megfelebbezett véghatározatot megváltoztatta s a községet a 260 korona megtérítésére kötelezte. A törvényhatósági bizottság ezen határozatát a nagymélt. m. kir. belügyminisztérium, a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur meghallgatása után helyben hagyván, ezen határozatokat kellő tudomás végett az alábbiakban közzéteszem. »944—8352/kgy. a. 906. Gy. község képviselőtestületének 1906. május 14-én IV. 32/kgy. szám alatt hozott véghatározatát, mely szerint a H. M. plébános 260 korona költözködési költségeinek megtérítése iránti kérelmét elutasította, a törvény- hatósági bizottság a községi jegyző által bejelentett és kisebbségi véleménynek cimzett felebbezés folytán felülvizsgálat alá ve vén, azt, az állandó választmány javaslata értelmében a felebbezésnek helyt adva, megváltoztatja és a községet a 260 korona költözködési költség megtérítésére kötelezi. Ugyanis nemcsak e vármegyében, de az egész országban élő szokásjog szerint a község viseli a lelkész-költözködés költségeit, illetve a község szolgálja a szükséges fuvart. így volt ez a folytonos gyakorlat Gy.-ban is az előbbi lelkészek idejében is, emberemlékezet óta. Különben a folyamodó lelkész kérelme méltányos is, amikor csak egy részét kéri megtérhetni költségének, különben az eddigi gyakorlat igazolva van még az 1901. évi községi közpénztári főkönyv hiteles kivonatával is. Miről a gy.-i járás főszolgabirája az iratok kapcsán és általa Gy. község képviselőtestülete és fellebbező értesíttetnek. Kelt. H. törvényhatósági bizottságának E. 1906. junius 18-án tartott közgyűléséből. »37/1907. I. a. Magyar kir. belügyminiszter. H. vármegye közönségének. A jelentés száma: 10201/906. Tárgy: a gy . . . . i plébános költözködési költségeinek megtéritése. Múlt év junius hó 18-án tartott rendes közgyűlésében 944. kgy. 8352/906. sz. a. hozott határozatát, Gy. község képviselőtestületének közbevetett fellebbezése folytán felülbirálat alá vevén, indokainál fogva helybenhagyom. Amiről a vármegye közönségét további eljárás végett az iratok kapcsán értesítem. Budapest, 1907. évi január hó 12-én. A miniszter meghagyásából: névaláírás, min. 0. tanácsos.“ Győr, 1908. márc. 15. Chobot Ferenc, rákospalotai prépost-plébános »Jézus Krisztus Egyházának Története« cim alatt 3 nagy Lexikon-alakú kötetből álló, és a magyar nagy- közönségnek szánt népszerű egyháztörténetet adott ki. E művet, mint az anyaszent- egyháznak népszerű, mégis tudományos és irodalmi értékkel biró apológiáját, melegen ajánlom. A lelkészkedő papság egyháztörténelmi tárgyú előadásokhoz igen hasznavehető kézikönyvet, a katholikus családok pedig üdvös és tanulságos olvasmányt találhatnak benne. Ara: fűzve 22 korona, kötve 28 korona. Nr. 1645. Lelkészi költözködés! költség tárgyában miniszteri határozat. Nr. 1646. Irodalmi munkák ajánlása.