A Győri Püspökség Körlevelei, 1907
Tartalomjegyzék
49 Isten végtelen irgalmából már 40 esztendeje annak, hogy magyar hazánk sorsát, boldogulását atyai szivén viselő legalkotmányosabb Uralkodónkat, 0 Felségét I. Ferenc Józsefet magyar királylyá koronázták. Királyához hűséges magyar nemzetünk e fontos esemény évfordulóját hálás szívvel ünnepli. E 40 éves koronázási jubileumon egyházmegyénk is hálát kíván adni a Gondviselés áldásthozó intézkedéséért, és alázatos könyörgéssel esd hosszú uralkodást apostoli királyunknak, felvirágzást édes magyar hazánknak. Azért is elrendelem, hogy: 1. Junius 7-én, az ünnep előestéjén esti harangszó után az összes templomok harangjai fél órán át zúgjanak, jelezvén a jövő nap fontosságát. 2. Junius 8-án délelőtt szokott időben székesegyházamban, valamint minden plébánia- és szerzetes-templomban ünnepélyes szentmise mondassák a királyért veendő Collectával, melyre az összes hatóságok, testületek, intézetek meghívandók. Szentmise után „Te DeunV énekeltessék és a legfölségesebb Oltári- szentség előtt királyunkért és hazánkért Esterházy nádor szép imája mondassák, befejezésül az Oltáriszentséggel áldás adassák. 3. Az összes iskolákban szüneteljenek e napon az előadások; a növendékek tanáraik, tanítóik vezetése alatt résztvegyenek az ünnepélyes isteni tiszteleten. 4. A ntdő plébános urak előzetesen kihirdessék ez ünnepet híveiknek, hogy az ünnepi isteni tiszteleten buzgón egyesítsék könyörgésüket imádságunkkal. Győr, 1903, május 25. Exercita spiritualia in domo Societatis in Lainz hoc anno ordine sequenti servantur: I. series a 22. Julii usque 26. eiusdem mensis; 11. » 29. » » 2. mensis Augusti; III. * 5' Augusti » 9» » IV. » 19. » » 23» » V. » 26 » » 30» » VI. » 2. Septembris » 6. » Septembris Nr. 2313. Ő Felége 40 éves koronázási jubileuma alkalmából templomi ünnep. Nr. 2314. Exercita spiritualia in Lainz.