A Győri Püspökség Körlevelei, 1907
Tartalomjegyzék
17 Köztudomású dolog, hogy a mindenéből kifosztott szent Atya már-már alig birja a terheket, melyeket az egyház kormányzása, az idegenben halálveszedelmek között működő Missiók támogatása tőle az anyagiakban megkövetel. A szomorú viszonyok annyira megapasztották a Péter-fillérek segítségre szolgáló összegét, hogy nemsokára szentséges Atyánk panaszkodó szava hangzik szét a keresztény világba, amiért gyermekei megfeledkeztek róla szorongattatása napjaiban. Azért sietünk is tőlünk telhető áldozatokkal Ő Szentsége segítségére. Teszik ezt — nagy vigasztalásomra és örömömre — intézetek és egyesek külön- külön és egyesült erővel. Illő és méltányos tehát, hogy ez áldozatokból templompénztáraink is kivegyék részüket tehetségük szerint. El is határozta az 1905. évi szeptember hó i-én személyes elnökletem alatt Győrött tartott esperesi tanácskozmány, hogy a templompénztárak évi jövedelmüknek évvégi maradványából 3°/o-kal járuljanak hozzá az egyházmegyénkben gyűjtött Péter-fillérekhez. Minthogy azonban ez a határozat kötelező erejére vonatkozólag felmerült kételyek miatt csak részben lett végrehajtva, minden kétség eloszlatása és a határozat foganatosítása végett kijelentem, hogy az teljes kötelező erővel bir. Megkérem ennélfogva a ftdő fő- és alesperes urakat, hogy ezt a 3°/o-ot a helyszinen megejtett templomszámadás után rögtön szíveskedjenek az egyházmegyei hatósághoz beküldeni. Győr, 1907. évi március hó i-én. 984. sz. A templom- pénztár évi jövedelmének évvégi maradékából 3°/o Pét értül ér gyanánt beküldendő az egyház- megyei hatósághoz. Conspectus piarum Symbolarum a die i-a Februarii an. 1906. usque ad 'diem i-am Februarii an. 1907. in Officio Cancellariae Dioecesanae collectarum. Pro necessitatibus Ecclesiae: Capitulum Cath. Eccl. Jaurin. 1000 Cor% Baán Joannes 10 Cor., Babies Joannes 4-44 Cor., Beitl Carolus 4 Cor., Bellosich Franciscus 4 Cor., Békefy Colomannus 20 Cor., Boross, Alexander 2 Cor., Bors Paulus 8 Cor., Buchinger Carolus 4 Cor, Cser Vendelinus 2 Cor., Csizmazia Paulus 2 Cor., Deák Paulus 2 Cor., Domnanovich Franciscus 4 Cor., Engelits Georgius 3‘6o Cor., Erényi Carolus 5 Cor., Ernszt Emericus 4 Cor., Farkas Alexander 2 Cor., Feichtinger Mathias 6 Cor., Felber Joannes 2 Cor., Fencz Alexander 3 Cor., Fen- nesz Joannes 2 Cor., Fertsák Josephus 4 Cor., Fischer Josephus 2 Cor., Flicker Ignatius i Cor., Frank Josephus 43’14 Cor., Freyler Joannes 4 Cor, Fürst Michael 2 Cor., Gänsthaler Ferdinandus 6 Cor., Gombos Geysa 2 Cor., Grüll Paulus 4 Cor., Hahnenkamp Alexander 3 Cor., Havranek Victor 1 Cor., Haubner Franciscus 2 Cor., Hegedűs Casparus 2 Cor , Heinrich Julius 2 Cor., Heurigs Josephus 2 Cor., Hérics Martinus 5 Cor., Hidegh Josephus 1 Cor., Hoffer Carolus 2 Cor , Hoffer Josephus 6 Cor., Holenczer Stephanus 3 Cor., Horváth Antonius 2 Cor., Horváth Joannes in Kisbér 2 Cor., Horváth Josephus 2 Cor., Horváth Ludovicus in Veszkény 2 Cor., Horváth Victor 5 Cor., Huiber Joannes 8 Cor., Illinyi Josephus 6 Cor., Ivánkovics Julius 2 Cor., Kaindlbauer Josephus 2 Cor., Karall Mathaeus 4 Cor., Karner Carolus 4 Cor,, Kauffmann Stephanus 2 Cor., Kálnoki Josephus 2 Cor., Károlyi Emilius 1 Cor., Nr. 985. Conspectus piarum Symbolarum.