A Győri Püspökség Körlevelei, 1906
Tartalomjegyzék
13 fosztottátok a boldogságos Szüzet az ő méltóságától, ezzel megtagadtátok az angyalok királynéját! A boldogságos Szűzliöz a test kívánsága, ösztöne a maga követeléseivel soha nem férhetett; ő neki a testnek ösztöne szerint fogant gyermeke nem lehetett. A Megváltó a szűz Máriának egyetlen gyermeke. II. Ezek után, szeretett Híveim, tévedésnek tartsátok a szent evangéliumoknak olyan magyarázatát, mintha szűz Máriának a Megváltón kivül, ennek születése után, szent Józseftől is születtek volna gyermekei. A katholikus egyház, az »igazságnak oszlopa és erőssége«1, amelyet Krisztus megingathatatlan kőszálra épített, az evangéliumokat mindig úgy értelmezte és értelmezi, hogy az Üdvözítő szűz Anyjának egyetlen gyermeke. Aki ennek ellenkezőjét vallja, az egyháznak világosan kifejezett tanítását tagadja. A keresztény világ az Isten anyját mindenkor »szűz«-nek nevezte, úgy hogy szent nevét e megtisztelő cim nélkül az egyház imáiban, könyörgéseiben, a szentatyák irataiban csak ritkán találjuk; ellenben igen elterjedt szokás volt már a régi időben is, őt pusztán csak a »szent« vagy »boldogságos Szűz« névvel illetni, minden további megjelölés nélkül. Az anyaszentegyháznak legrégibb hitvallásai Mária neve mellől a »szűz« nevezetet soha el nem hagyják.2 Ez az egyhangú megegyezés, a történelmi igazságnak egyik igen figyelemre méltó és el nem utasítható bizonysága, maga is elég annak megállapítására, hogy a szentirásnak helyes értelmezése csak az lehet, amely Máriának örökös szüzességét sértetlenül fenntartani képes. Csak a 4. században Kr. u. találkoztak egyesek, akik a szentirásnak egynémely szavait félreértve a boldogságos Szűznek szeplőtelen szüzességét tagadni kezdték. Ilyen volt sz. Jeromos korában Rómában egy Helvidius nevű, tanulatlan és mindenkivel meghasonlott8 ember, aki sz. Jeromos szerint, jeles tettei által hírnévre szert tenni nem tudván, mintha csak azért támadta volna meg az Isten Anyjának e kiválóságát, hogy ez utón hiressé váljék.4 A hivő keresztények ez istentelenség ellen rögtön tiltakoztak, s felkérték sz. Jeromost, hogy Helvidius vakmerő támadásaira megfeleljen. A tudós egyházatya, saját bevallása szerint, sokáig gondolkodott, vájjon e tévedéssel szembe száll- jon-e; nem mintha nehéz dolognak találta volna a keresztény igazságot kimutatni, hanem mivel Helvidiust olyan embernek ismerte, aki komoly feleletre nem is méltó.5 De mivel a hivek e hamis tanítónak nagy hangon tartott, bántó és vallástalan fejtegetésein megbotránkoztak, szükségesnek tartotta szent Jeromos is, keresztény testvéreinek hitét és a boldogságos Asszonynak örökös szüzességét külön 1 Tim. I. 3, 15. — * Denzinger: Enchiridion symbolorum et definitionum. Wirceburgi, 1854. — 8 „Homo rusticanus et vix primis quoque imbutus litteris . . . Homo turbulentus, et solus in universo mundo sibi et laicus et sacerdos, qui . . . loquacitatem facundiam exsistimat, et maledicere omnibus, bonae conscientiae signum arbitratur.“ S. Eusebii Hieronymi: De perpetua virginitate B. Mariae adversus Helvidium, num. 1. — 4 ibid. num. 16. — 6 „Ne respondendo dignus fieret, qui vinceretur.“ ibid. num. 1.
