A Győri Püspökség Körlevelei, 1905
Tartalomjegyzék
5 IX. Pius pápa 1869-ik évben a rósz könyvek tilalmát szabályozta, a rósz könyvek szándékos olvasását a pápának fentartott esetek közé iktatta, azaz oly súlyos véteknek nyilvánította, hogy annak terhe alól csak a római pápa, vagy az általa felhatalmazott gyóntató oldozhatja fel a katolikus híveket. XIII. Leó pápa pedig 1897-ik évben újra foglalkozott a lélekre veszedelmes olvasmányok ügyével és 49 pontban részletesen kifejtett elvek alapján állapította meg a tiltott könyvekről szóló szabályzatát, a mely által minden hitellenes és erkölcstelen könyvek és hírlapok olvasását egyenest magának a római pápának fentartott kiközösítés vagy egyéb kánoni büntetés terhe alatt eltiltja a katolikus híveknek : az egyházmegyék főpásztorainak pedig jogaik és kötelességeik közé sorozza, hogy intelmeik által a rósz könyveket és iratokat híveik kezéből kivegyék, szinte erőszakkal is kiragadják. Az egyház eme szigorú intézkedéseit pedig azért állítom szemeitek elé, hogy Krisztusban kedves híveim, magatok is lássátok, mily veszedelem fenyegeti telketeket, az Írásba, nyomtatásba foglalt hamis tanítások és erkölcsrontó gonoszságok által. Mint mérges viperától óvakodjatok tehát a rósz olvasmányoktól, és óvjátok ellenében mindazok lelkét, a kik hozzátok tartoznak. Csakis gondos anyánk az anyaszentegyház által megengedett szellemi táplálékkal elevenítsük lelkünket, csakis jó szellemű könyveket olvassunk. A jó könyv hiv barát, már pedig a szentírás szavai szerint: a hiv barát erős oltalom, és a ki ilyet talál, kincset talál.1 Szentek unokái vagyunk, foglalkozzunk hát szívesen az Isten választott szentéinek életirásával. A sok haszontalan, sőt káros olvasmány által megrontott Ízlésünk, lassan-lassan megjavul, a mikor a szent vértanuk és hitvallók szilárdságát, a szent szüzek tisztaságát, minden szentek dicsőségét szemlélgetjük, s életök folyásából levonhatjuk a tanulságot, hogy ha ők, a mi kisértéseink és szenvedéseinkkel teljesen megegyező földi küzdelmeik közöl eljutottak életök végcéljához : a jó Isten kegyelmével mi is elkerülhetjük lelkünk romlását, az örök kárhozatot. A hitben gyengék — kutassuk csak a hitben erősek történetét. A reményben ingadozók — szemlélgessük az isteni Gondviselésben bizakodók lelki nyugodalmát, megelégedését. A kik megfogyatkoztunk a szeretetben, olvasgassuk azok életének Írását, kik az Isten és a felebarát iránt való szeretet munkájában töttötték napjaikat, boldogították embertársaikat, és szolgálták az Istent. Olvasgassuk különösen és gyakran a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, az apostolok írásait, az újszövetségi szentirást, mely a mi keresztény vallásunknak a fundamentuma. Lojolai szent Ignác megtérését a szentek életének olvasása kezdette meg, szent Ágoston megtérését pedig szent Pál apostol leveleinek oktató szava fejezte be. Szívesen lapozgassunk más épületes könyveket is, a melyek a világi élet bajai között elszórakozott lelkünket felüditik. De válogassuk ki azokat az olvasmányokat, melyek valóban épülésünkre szolgálhatnak. Az üdvözítő Jézus szavai szerint: vannak, kik juhok ruházatában jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok.* Ugyan1 Sir. f. 6, 14. — 8 Máté 7, 15.