A Győri Püspökség Körlevelei, 1905
Tartalomjegyzék
I L Tisztelendő Testvéreink! Az örök városnak látása boldogsággal töltötte el lelkünket most is, mikor 5. ízben zarándokoltunk végig az apostol-fejedelmek és vértanuk vérével, a kereszténység dicső századainak emlékeivel megszentelt, a szentek ereklyéivel gazdagított helyeket. Ereztük, hogy szent a hely, melyen állunk és járunk; kétszeres erővel belefogódzott lelkűnkbe az a hitbeli meggyőződés, hogy itt az igazság kutforrása, mely soha ki nem apad; itt a szikla, melyen erőt nem vesz a pokol és zsoldosainak hatalma.1 Örömünk fokozódott az által, hogy Székeskáptalanunk, papságunk és összes híveink ragaszkodását bemutathattuk és hódolatát tolmácsolhattuk Krisztus Urunk földi Helytartója, dicsőségesen uralkodó szent Atyánknak, X. Pius pápának, ki atyai jósággal, túláradó szeretettel fogadta hódolatunkat és szerető jóságának soha el nem felejthető jeleivel halmozott el bennünket. Áldását adta reátok, Tisztelendő Testvéreim, áldását adta összes füveinkre is: mit is az Atyának, Fiúnak és Szentiéleknek nevében küldünk meg nektek és általatok híveinknek. Terjedjen ki ez áldás ereje nemzedékről-nemzedékre, teremje a béke és egyetértés gyümölcseit. Betetézte örömünket az a fenséges kép, melyet a magyar vértanuk bol- doggá avatása és ünnepélyes tisztelete nyújtott. Lelkünk visszaszállt a múlt idők viharos, szomorú napjaiba, melyeken Kőrösy Márk esztergomi kanonok, Pongrátz István és Grodeczky Menyhért Jézustársasági atyák keresztény katholikus vallásunkért saját honfi testvéreink fegyvereitől hősies vértanúi halált haltak. A legnehezebb, a legválságosabb időkben, mikor a régi zivataros napok megújuló félben vannak, segítőkül rendelte nekünk szentséges Atyánk a magyar vértanukat. Erős a meggyőződésünk, hogy hathatós lesz közbenjárásuk és segítségük a keresztény Magyarország megerősödésére. Bizonyára saját hibánk, hogy Isten borús felhőt küld napjainkban a hajnalhasadás előfutárjának; de talán azért is, hogy Istenben helyezzük reménységünket: el ne feledjük Isten jótéteményeit és jobban keressük az Ő parancsait.2 Vétkeztünk ellene, uj Szentjei által hasson hozzá hazánkért, népünkért esdő könyörgésünk: Uram, könyörülj rajtunk.3 Örömünk közepette sem vetkőzhette le lelkünk szomorúságát, melyet szent Atyánk nyomasztó helyzete keltett bennünk. A mindenéből kifosztott szent Atya már-már alig birja a terheket, melyeket az egyház kormányzása, az idegenben halálveszedelmek közt működő Missiók támogatása tőle az anyagiakban megkövetel. Nr. 520. Allocutio Episcopi. 1 Máté 16, 18. — 2 77. Zsolt. 7. — 3 40. Zsolt. I.
