A Győri Püspökség Körlevelei, 1903
Tartalomjegyzék
28 balom. Legyen bár jövendölő tehetségein és tudjak minden titkot és minden tudományt ; legyen bár oly teljes hitem, hogy a hegyeket áthelyezhessem, ha szeretetem nincs, semmi vagyok.1 Ezt a lelkületét Krisztusnak, ezt az ismeretét kell belevinnünk a társadalomba Tisztelendő Testvérek; mert ez a társadalom igen kiüresedett, igen sok hiányzik életerejéből és sok terhet szedett föl, mely egészséges haladását bénítja, tagjait béklyókba veri. Fent, a tudálékos hitetlenség előjele : a közömbösség, itt-ott már ellenséges érzület áll Krisztus hitével szemben ; alant a szegény, félrevezeti népnek egyrésze szakad el tőlünk, s megy hamis prófétái után. Innen-onnan a belső reformálásnak, a tudomány és hit összeegveztetésének sürgető hangjai ütik meg füleinket Mit tegyünk ? Mily feladat vár ránk Tisztelendő Testvéreim ? A mi Urunk Jézus Krisztus oldala mellett, melynek érettünk kifolyt a vére, maradjunk, Ő a mi tudományunk, erőnk, életünk és mindenünk.2 S amig a magunk üdvösségén félelem között munkálkodunk, tegyünk meg minden kitelhetőt híveink sorsának javítására. Ne nagy dolgokra törekedjünk, ez a mi kultúránk elég nagy dolgot termelt, hanem arra, hogy életünk embertársainkra nézve áldásos legyen. Újuljunk meg abban, hogy cselekedeteink azonosak legyenek tanításunkkal. Más összeegyeztetésre nincs szükségünk. Még elég intézmény van kezünkben, melylyel a jón munkálkodhatunk, — tegyük meg kötelességünket. A társadalmi bontakozás számos és sajnálatos jelenségei között ma leginkább leköti figyelmünket, s kihivja erélyes közbejárásunkat: a kivándorlás. Napról- napra kell lehangolt szívvel hallanunk, hogy egyházmegyénk népességének egy része elhagyja hazáját, s vándorútra kel. A baj, mely kezdetben szórványosan lépett föl, ma már társadalmi betegséggé fajult, s lázban tartja népünk bizonyos rétegét. A hely, melyen bölcsőjük ringott, az anyai szív, mely őket táplálta, az elaggott apa, ki kenyerüket megkereste, a Szentegyház, melyben őket megkeresztelték, ahol oly sok boldog órát töltöttek, az iskola, a rokonság, a rengő mező, a kis falu, a haza, melynek polgáraivá lettek : mind nem tudja őket visszatartani. Ebből az országból vándorolnak ki, mely egykoron tejjel-mézzel folyó volt, melybe azelőtt a miveltebb Nyűgöt népei vándoroltak be, melyet a külföld mindig irigyelt tőlünk, s melyért legjobbjaink ontották vérüket. Látjuk a kivándorlás következményeként a munkáshiányt az ország igen sok részében ; tapasztaljuk a honvédelemnek meggyengülését, a családi élet kötelékeinek szétszaggatását, szorongó szívvel nézzük a magyar vér megfogyását. De még látnunk kell többet is ; mert mi nemcsak honfiainkat, hanem hívőinket is elvesztjük bennök. Pedig ez a mi népünk, igen jó nép. Szent királyok egykori szolgái és a szentek unokái. Jó és Ínséges időkben megőrizte hitét, s tanúságot tett arról a világ minden táján. Nagy királyaink boldog idejében elzarándokolt Aachenig, hol elébe mentek a buzgó magyarnak ; a törökcsapás alatt a boldogságos Szűz palástjához menekült, azért van annyi kegyelemhelyünk, mint sehol a világon. Ismerik őt ma is Stiriában, Italiában egyaránt. S miután annyit szenvedett a múltban,1 most midőn 1 Korintusiakhoz I, 13. 1 — 2. — * Rómaiakhoz, 8, 32. — 3 Filippiekhez 2, 12.
