A Győri Püspökség Körlevelei, 1903
Tartalomjegyzék
137 XVII. Az 1868. évi XXXVIII. t.-czikk 25. §-a a következőket mondja: »Általában nem tekintetnek ezentúl felekezeti iskoláknak azon tanintézetek, melyek községi vagyonból és jövedelemből a község összes tagjai által, felekezeti különbség nélkül, tartatnak fenn.« »Azon már fennálló hitfelekezeti iskolákra nézve mindazonáltal, amelyek eddigelé a község vagyonából és jövedelmeiből tartatnak fenn, szabadságában áll az illető községnek az eddigi gyakorlatot továbbra is fenntartani.« Iskoláink kevés kivétellel mint 1868. előtt, úgy azóta is a fenti t.-czikk által is megerősített joguk szerint a községi pénztárból szerezték be évi kiadásaikra a fedezetet; mert a hitközség legtöbb helyen adózás tekintetében azonos volt a politikai községgel. Harmincz éven át nem is igen volt nehézség, mert az idézett törvény szavai szerint minden, 1868-ban már fennállott iskola élhetett és élhet is ezen jogával, és ha egy ily iskolánál új osztály volt felállítandó, azért az iskola megmaradt a réginek, mert a mondott törvény második bekezdése iskoláról és nem osztályról beszél. Nemrégiben azonban a vallás- és közoktatásügyi miniszter a nevezett törvényszakaszt úgy értelmezte, hogy ahol a régi, 1868-bau már létezett iskoláknál új osztály felállítása válik szükségessé, a régi iskola eme fejlesztése már nem a községi, hanem a hitközségi pénztár terhére esik. A vallás- és közoktatásügyi miniszter egy ily kijelentését alább egész terjedelmében közlöm. Ily körülmények között, nem lévén országos autonómiánk, szükséges lesz iskoláink ellátására és biztosítására a hitközségi szervezetnek megalakítása. E czél megvalósítására a folyó évi augusztus hó 19-én tartott Consistorium az erre kiküldött bizottság által elkészített és bemutatott hitközségi szervezet szabályait elfogadta. Némi módosítás után itt közzéteszem e szabályzatot. E szabályzat minta gyanánt szolgál; a helyi viszonyok szerint minden hitközség megteheti rajta a maga módosításait. Az igy kiegészített szabályzatot az egyházmegyei hatóság felülvizsgálja, jóváhagyja és csak ezután terjeszti fel a cultus- miniszterhez jóváhagyás végett. Éppen azért a hitközség megalakulásáról felvett jegyzőkönyv kíséretében a szervezeti szabályzat három példányban terjesztendő be az egyházmegyei hatósághoz. Ami a szervezeti szabályzat életbeléptetését illeti: egyelőre egyházmegyém minden községében nem okvetlenül rendelem el. Ahol sürgős szükség követeli az életbeléptetést, vagy a hol kívánatosnak és üdvösnek látszik ennek megvalósítása : ott rögtön intézkedjenek az erre hivatott factorok. Ahol pedig czélszerünek és tanácsosnak látszik az életbeléptetés egy időre való elodázása, ott e szervezeti szabályzatot egyelőre jó lesz tanulmányozni, mert az életbeléptetés szükségessége minden órán előállhat. Nr. 6212. A hitközségi szervezet szabályzata.